Sport
Đoković már az első fordulóban búcsúzott a US Opentől
Betűméret:             

Novak Đoković számára már az első fordulóban véget ért az idei US Open: a 39 éves szerb teniszező ötszettes, négy és fél óránál is hosszabb mérkőzésen 7:6, 5:7, 4:6, 6:2, 6:1-re kikapott az argentin Mariano Navonétól. A vereség különösen fájó számára, hiszen New Yorkban 25. Grand Slam-trófeájáért lépett pályára, írja az RTS.

Đoković jól kezdte a találkozót, az első szettben 4:1-re is vezetett, Navone azonban visszakapaszkodott, majd rövidítésben megnyerte a játszmát. A szerb klasszis a második szett végén még fordítani tudott: 5:5-nél brékelt, majd 7:5-tel egyenlített. A harmadik játszmában is ő bizonyult jobbnak, így két szettre került a továbbjutástól.

A negyedik szettben azonban megfordult a mérkőzés képe. Đoković egyre komolyabb fizikai problémákkal küzdött: hányt, görcsei voltak, valamint a hát- és vállfájdalmak is nehezítették a játékát. Navone ezt kihasználva 6:2-re megnyerte a negyedik, majd 6:1-re a döntő szettet is. A találkozó négy óra 36 percig tartott, és Đoković pályafutásának leghosszabb első fordulós Grand Slam-mérkőzése lett.

Az Arthur Ashe Stadion közönsége az utolsó szettben is próbálta biztatni a szerb teniszezőt. Amikor Navone 3:1-re vezetett, a nézők felállva skandálták Đoković nevét, a mérkőzés végén pedig hosszan tartó ovációval búcsúztatták. A 24-szeres Grand Slam-győztes könnyek között hagyta el a pályát.

Đoković korábban még soha nem esett ki a US Open első fordulójában, Grand Slam-tornán pedig 2006 óta nem szenvedett ilyen korai vereséget. A mérkőzésen 70 ki nem kényszerített hibát vétett. Navone számára viszont pályafutása egyik legnagyobb sikere a négyszeres US Open-bajnok legyőzése.

A szerb válogatott szerezte meg a bronzérmet a női röplabda Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi isztambuli helyosztón 3-1-re legyőzte a lengyel csapatot. Az előző, 2023-as kontinensviadalon második, olimpiai hetedik szerbek hozták az első két játszmát, a vb-hetedik rivális azonban ezt követően szépített. Az utolsó...
2026. SZEPTEMBER 6.
[ 18:42 ]
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. A 20 éves bolognai születésű versenyzőnek ez volt pályafutása hetedik futamgyőzelme, mindet az idén aratta. Antonelli...
2026. SZEPTEMBER 6.
[ 17:34 ]
Világos Adriana a negyedik helyet szerezte meg Brüsszelben az 50. Van Damme-emlékversenyen, amely egyúttal az idei atlétikai Gyémánt Liga döntője is volt. A 22 éves kishegyesi gerelyhajító visszafogottan kezdte a versenyt. Első három kísérletére 54,93, 54,94, majd 55,54 métert dobott, így a mezőny utolsó, hatodik helyéről...
2026. SZEPTEMBER 5.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó