Sport
Olasz Nagydíj: Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát
Betűméret:             

A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában.

A 20 éves bolognai születésű versenyzőnek ez volt pályafutása hetedik futamgyőzelme, mindet az idén aratta. Antonelli személyében 60 év után nyert újra olasz pilóta Monzában F1-es viadalt, írja az MTI.

A parádés teljesítménnyel győztes hazai kedvenc mögött csapattársa, a brit George Russell végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland sztárja állhatott fel.

A rajtnál a pole pozícióból indult Pierre Gasly (Alpine) megtartotta a vezető helyet, de ez nem sokáig tartott, az első kör végén ugyanis Russell, valamint az első kanyarban ferraris csapattársát, Lewis Hamiltont leszorító Charles Leclerc is elment mellette.

Az Alpine francia versenyzője nem törődött ebbe bele és azonnal visszaelőzte Leclerc-t, akit aztán Verstappen is lehagyott, majd a célegyenesre fordulva Oscar Piastri (McLaren) támadta meg. Ezt Leclerc-nek sikerült visszavernie, de a Parabolica-kanyarban túl hamar lépett a gázra, megbicsaklott alatta a Ferrari, amely aztán nagy sebességgel átcsúszott a sóderágyon és a gumifalba csapódott.

A baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a futamot, a roncsot saját lábán elhagyó monacói versenyzőt pedig a pálya kórházába szállították kivizsgálásra.

A viadal nagyjából 30 percnyi kényszerszünet után folytatódhatott, mégpedig újabb állórajttal, amelyet meg kellett ismételni, mert Cunoda Juki (Racing Bulls) rosszul állt fel a rajtrácsra.

Végül aztán sikerült elstartolnia a mezőnynek, Russell pedig az élen maradt, közvetlenül mögötte Gasly száguldott, s bár a másik Alpine-nal Franco Colapinto feljött harmadiknak, rövidesen kicsúszott és visszaesett. Közben Verstappen lehagyta Gaslyt és átvette a második helyet, hamarosan pedig Hamilton is lehagyta a franciát.

Antonelli eddigre már hatodik volt, s aztán ő is meg tudta támadni Gaslyt, akit nem sokkal korábban Piastri is lehagyott. Az összetettben éllovas olasz Mercedes-pilóta gond nélkül hagyta maga mögött Gaslyt, az élen pedig szintén helycsere történt, Verstappen ugyanis meg tudta előzni Russellt.

Antonelli kisvártatva Hamiltont és Piastrit is maga mögé utasította, majd a vezető pozíciót visszaszerző Russell mögé sorolt be másodiknak, miután lehagyta Verstappent. Közben a negyedik pozícióért Hamilton és Piastri csatázott folyamatosan, s ebbe a küzdelembe "beszállt" Gasly, valamint a vb-címvédő Lando Norris (McLaren) is.

Antonelli a 17. kör elején a célegyenesben megtámadta és simán megelőzte Russellt, majd kettejük között oda-vissza előzgetés alakult ki, végül Russell maradt az élen, s őt sorrendben Antonelli, Verstappen, aztán jelentősebb lemaradással Piastri, Hamilton és Norris követte.

A 28. körben - virtuális biztonsági autós szakaszban - a Mercedes a boxba hívta kerékcserére Antonellit, s mögüle Verstappen is kiállt friss abroncsokért. Az olasz és a holland versenyző a kerékcsere után a pályán komoly felzárkózásba kezdett, s 15 körrel a leintés előtt Antonelli már második, Verstappen pedig harmadik volt. Mögöttük maradt a Piastri, Hamilton, Norris sorrend.

A hajrában aztán Antonelli egyre közelebb ért Russellhez, majd az 50. körben le is hagyta a britet, ami a 26. előzése volt a futam során. Közben Norris lehagyta Hamiltont és az utolsó körökben csapattársával, Piastrival csatázott a negyedik pozícióért, amelyet végül meg is szerzett.

Antonelli a sikerével 66 pontosra növelte az előnyét az összetett élén Russell-lel szemben.

A vb a jövő hétvégén folytatódik az új madridi pályán sorra kerülő Spanyol Nagydíjjal.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma–1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén, amelyen csapattársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett a második helyen. A hazai közönség előtt szereplő Ferrarik egyelőre előnyben vannak: Leclerc és Hamilton körideje között...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 20:49 ]
Világos Adriana aranyérmet szerzett gerelyhajításban a Tarantóban zajló Mediterrán Játékokon. A 22 éves kishegyesi atléta a hatodik, vagyis utolsó sorozatban dobott 65,93 méterrel szerezte meg az első helyet. A verseny különösen izgalmasan alakult, Világos ugyanis az első öt sorozat után még nem állt az élen. Dobásai...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 0:16 ]
Messi a bejegyzésében azt írta, hogy a világbajnoki döntő óta eltelt idő és hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy befejezi a válogatottbeli szereplését. A döntés a fogalmazása szerint fájt és fáj is neki, de úgy érzi, elérkezett a megfelelő pillanat. Hozzátette: mindig mindent beleadott a válogatottba, nemcsak...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 18:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó