Szerbia
Dačić: Koszovó címerével ellátott szavazócédulákkal a szerbek nem vesznek részt a választásokon
Betűméret:             

Ivica Dačić szerb miniszterelnök bejelentette, az augusztus 27-én esedékes brüsszeli találkozón garanciákat kér Pristinától és az Európai Uniótól is arra, hogy Koszovó címere nem lesz rajta a szavazószelvényeken – adta hírül a Tanjug.

A miniszterelnök azt üzente, a szerbek nem vesznek részt a választásokon, ha az nem lesz semleges.

„Pristinától és az EU-tól is garanciát fogok kérni arra, hogy Koszovó címere nem lesz a szavazócédulákon. A választások vagy semlegesek lesznek, vagy mi nem veszünk részt rajta” – hangsúlyozta Dačić.

Pristina ellenzi a státussemleges szavazóanyagot, mert az ellenzéki pártok ezt az alkalmat is kihasználják, hogy támadják a kormányt – mondta a B92 Rádiónak Oliver Ivanović, a volt Koszovó-minisztérium egykori államtitkára.

„A koszovói Központi Választási Bizottságban úgy vélik, főleg az ellenzéki párt képviselői arra használják fel ezt a helyzetet is, hogy a kormányt támadják. Úgy gondolom, ez a fő oka annak, hogy a pristinai tárgyalók ellenállnak a státussemleges listának” – mondta Ivanović. (Tanjug, B92)

Egy nappal Volodimir Zelenszkij szerbiai látogatása után levették az ukrán zászlót a pristinai Grand szálloda homlokzatáról. Az ukrán elnök Belgrádban arról beszélt, hogy Ukrajna álláspontja nem változott, továbbra sem ismeri el Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét. A zászló eltávolításáról Përparim...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 18:06 ]
A Duna történelmi alacsony vízállása okozta kihívások ellenére a helyzet stabil, jelentette ki ma Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter. Elmondta, hogy a vízerőművek villamosenergia-termelése 50 százalékkal marad el a többéves átlagtól, jelenleg kapacitásuk mindössze 20-30 százalékán...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 13:18 ]
Jelentős torlódások alakultak ki vasárnap reggel Szerbia több határátkelőhelyén. A Határrendészeti Igazgatóság 5.15 órakor közölt adatai szerint a Batrovci átkelőnél a Szerbiából kilépő személygépkocsiknak három órát kell várakozniuk. A Horgos 2 határátkelőnél mintegy másfél órás a várakozás az országból...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 10:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó