Szerbia
Pásztor: Az elmúlt egy évben hatalmas előrelépés történt az EU irányába
Betűméret:             

Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke Budapesten kijelentette, Szerbia az elmúlt egy évben „hatalmas előrelépést” tett eurointegrációja irányába.

„Megelégedéssel tölt el, hogy kijelenthetem, országunk olyan eredményt ért el, amely lehetővé teszi, hogy a következő év elején, szívből reméljük, formálisan is megkezdődjön a csatlakozási tárgyalások folyamata” – mondta Pásztor azon a konferencián, amelyen a szerb parlament elnöke, Nebojša Stefanović is részt vett.

Úgy értékelte, az EU felé vezető út voltaképpen minden társadalom szembesítése saját kihívásaival, tájékoztatott Pásztor kabinetje.

Pásztor elmondása szerint a gazdaság, a költségvetés, a demográfia, az infrastruktúra kérdései mellett a régió számára fontos a múlttal való szembesülés, a regionalizáció és a decentralizáció, ahogy a többség és a kisebbség viszonyának kérdése is.

Pásztor díszvendégként vett részt Budapesten a nyugat-balkáni országok parlamenti elnökeinek konferenciáján, amit a magyar parlament elnöke, Kövér László kezdeményezett.

Kövér László leszögezte, a nyugat-balkáni országoknak helyük és jövőjük van az EU-ban, de ez nem feltétel nélküli.

„Azoknak az országoknak, amelyek beléptek a társulási folyamatba, ezt a folyamatot kölcsönös együttműködésre, a demokratikus folyamatok és intézmények megerősítésére kellene kihasználniuk, magának Európának pedig ragaszkodnia kell a különbségek megőrzéséhez, amelyek egységessé és harmonikus egésszé teszik” – mondta Kövér.

Nebojša Stefanović, a szerb képviselőház elnöke azt mondta, Szerbia erősen elkötelezte magát az európai út mellett, s meggyőződését fejezte ki, hogy 2020-ig felveszik az EU-ba.

Stefanović leszögezte, a nyugat-balkáni országok együttműködése nem kötelesség, hanem közös szükséglet.

A konferencián az európai integráció, az együttműködés és a biztonság kérdésiről tanácskoztak. Horvátország, Magyarország, Szerbia, Montenegró, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó parlamentjének elnökei vettek részt rajta. (Beta)

Összefüggés lehet a választások előtt kiadott több mint 200 ezer személyi igazolvány és azok között a szavazási értesítők között, amelyek olyan személyek nevére érkeznek, akik a megadott címen nem élnek, jelentette ki Zoran Alimpić, a Belgrádi Városi Választási Bizottság tagja, aki úgy véli, mindez...
2026. OKTÓBER 16.
[ 8:33 ]
Szerbiában ma, október 15-én hivatalosan is megkezdődött a fűtési idény, amely április 15-éig tart. A lehűlés miatt azonban a legtöbb távfűtőmű már néhány nappal korábban megkezdte a hőenergia szolgáltatását. Az országban működő 60 távfűtési rendszer mintegy 670 ezer háztartást lát el. A Szerbiai Távfűtőművek...
2026. OKTÓBER 15.
[ 9:41 ]
Szerbiában ma a mérsékelten vagy erősen felhős időt követően délután északkelet felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 0 és 19 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, amely az ország keleti részén időnként...
2026. OKTÓBER 15.
[ 7:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó