Szerbia
A Lidl 16 üzlete nyílt meg Szerbia 12 városában
Betűméret:             

A Lidl Srbija vállalat ma reggel 8 órakor Szerbia 12 városában összesen16 üzletét nyitott meg, amelyből 5 Belgrádban van.

A vásárlók 1.500 márka közül válogathatnak, amelyből 350 hazai termék.

Csak a gyümölcs- és zöldségfélék területén több mint 25 szerbiai beszerzővel kötöttek együttműködési szerződést.

A Lidl dolgozóinak ötnapos munkahetük lesz, az elektronikus nyilvántartásnak köszönhetően pedig a vállalat kifizeti a dolgozók minden munkapercét, közölte a Lidl.

A Lidl Belgrádban öt üzletet nyitott meg, ezen kívül Borban, Kragujevacon, Nišben, Leskovacon, Smederevóban, Zomborban, Užicén, Šabacon, Szabadkán, Újvidéken és Nagybecskereken is nyílt üzlet.

Az év végéig pedig a bejelentések szerint további hét üzletet nyit meg a Lidl, mégpedig Versecen, Inđiján, Jagodinán, Nagykikindán, Kruševacon, Pancsován, illetve még egy üzletet a fővárosban.

A Lidl jelenleg az első számú kereskedelmi üzletlánc Európában, a Schwarz-csoporthoz tartozik, amelynek székhelye Németországban van.

A Lidl jelenleg 27 európai és amerikai országban van jelen, a kereskedelmi hálózatnak több mint 10.000 korszerű üzlete van és mintegy 260.000 személyt foglalkoztat, írja a Tanjug.

Megemlékező sétát tartanak kedden, szeptember 1-jén Belgrádban az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása után 22 hónappal. A blokádban részt vevő egyetemisták 19 órára hirdették meg a gyülekezőt a Száva térre, ahonnan beszédek után a Miloš kenéz utcán át a Beograd Centar vasútállomásig vonulnak, írja a...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 8:01 ]
Feszültség és incidensek kísérték szombaton Užicén a Szerb Haladó Párt (SNS) „Egyesült Szerbia” elnevezésű nagygyűlését, amelyen Aleksandar Vučić szerb államfő is felszólalt. A rendezvény közelében kormányellenes tüntetők is összegyűltek, a két csoportot jelentős rendőri erők választották el egymástól. A...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 10:00 ]
Eloltották a Lebane község területén pusztító tüzet, a Stolovi-hegységben és a Vranje melletti Lukovónál azonban továbbra sem sikerült teljesen megfékezni a lángokat. A helyzet ugyanakkor kedvezőbb, mint az elmúlt napokban. A Delibláti-homokpusztán jelenleg nyugodt a helyzet, de a tűzoltóegységek továbbra is készenlétben...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 9:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó