Szerbia
Szijjártó: Szerbia azért erősödött meg, mert vezetői figyeltek a nemzeti érdekekre
Betűméret:             

Szerbia egyre erősebbé válik, és azért erősödött meg, mert vezetői nem hagyták figyelmen kívül a nemzeti érdekeket - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vučić szerb államfő kampányrendezvényén, ahol a magyar külügyminiszter szerbül szólalt fel, amit a százezres tömeg kitörő lelkesedéssel üdvözölt, Aleksandar Vučić elnök pedig külön megköszönt.

"Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar külügyminiszter a szerb kormánypárt kampányrendezvényén vegyen részt. Hogy most itt vagyok, bizonyíték arra, hogy még a legnehezebb dolgokat is meg lehet oldani, ha hiszünk bennünk" - emelte ki Szijjártó Péter.

Ennek megváltozása személyes erőfeszítések eredménye - tette hozzá, majd rámutatott, hogy Szerbia elnöke, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői mind hozzájárultak a kapcsolat javításához. "Ma már elmondhatjuk, hogy a szerbek és a magyarok barátok, sőt a két ország kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most. Itt az ideje, hogy felismerjük, sokkal több minden szól az együttműködés mellett, mint ellene" - fogalmazott.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Közép-Európa egyre erősödik. "Ennek egyszerűnek tűnő oka van: a kormányok saját nemzeti politikájukat folytatják minden nyomás ellenére. Az erős Közép-Európához azonban erős Szerbiára is szükség van" - tette hozzá. Mint mondta, biztos abban, hogy a magyarok és a szerbek a jövőben nagy dolgokra lesznek képesek együtt, mert biztos értékekre épül mindkét ország vezetése. "Büszkék vagyunk hazánkra, a történelmünkre, a hitünkre, a vallási örökségünkre, és készen állunk ezeket megvédeni" - húzta alá.

Kifejtette, a politikai stabilitás különösen fontos Magyarország és Szerbia számára. Ez egy igen nagy kincs, amit sokan "külső beavatkozással, lázítással és hazugsághalmokkal" akarnak elvenni - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Emlékeztetett arra, hogy ilyen próbálkozások a közelmúltban Magyarországon is voltak, de sikertelenek maradtak. Szijjártó Péter meggyőződésének adott hangot, hogy ez Szerbiában is így lesz.

A tárcavezető leszögezte, hogy a magyarok nagyon becsülik Aleksandar Vučić szerb elnököt, különösen azért, mert a vajdasági magyar közösségre energiaforrásként tekint."Becsüljük azt is, hogy minden szomszédunk közül Szerbia biztosítja a legtöbb kisebbségi jogot a magyar nemzeti közösségnek" - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország is hasonlóképpen bánik a szerb kisebbséggel, támogatja, és arra buzdítja a magyarországi szerbeket, hogy éljék meg szerb identitásukat, ápolják hagyományaikat, mert az Magyarországot is gazdagabbá teszi.

Szijjártó Péter kitért Szerbia európai uniós csatlakozásának nehézkes folyamatára is. Mint mondta: Szerbia megérdemli, hogy mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon. "Ha tőlünk függne, Szerbia már holnap az unió tagja lenne" - fogalmazott, majd úgy folytatta: "elfogadhatatlan, hogy kioktassák Önöket, és ezzel mesterségesen lassítsák a csatlakozási tárgyalásokat". Szerbia csatlakozásával az Európai Unió is erősebb lesz - szögezte le végül a külgazdasági és külügyminiszter.

Aleksandar Vučić szerb elnök pénteki belgrádi nagygyűlésén az első becslések szerint körülbelül százezren vettek részt. A szerb államfő néhány hónapja kezdte el Szerbia jövője elnevezésű országjárását, amelynek csúcspontja a belgrádi rendezvény volt, amelyen több ismert szerb énekes és együttes is fellépett. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Mattheus
2019. ÁPRILIS 22. [ 9:59 ]

De hát nem mi, magyarok választjuk meg a szerb vezetést akármilyen arányban is voksolnánk. De alkalmazkodnunk kell az adott helyzethez érdekeink minél jobb védelmében. Ez ugye a politika. A módszerek, taktikák sokfélék. Nem vitatom el senkinek sem a véleményét, de úgy gondolom, a politikusnak nem szabad az érzelmeire hallgatni. Illetve nem csak az érzelmeire hallgatni. Az sem könnyű.


Érett Ifjú
2019. ÁPRILIS 21. [ 20:28 ]

Biztos, hogy haszonélvezők akarunk mi lenni? Mit várhatunk egy radikális lelkű, bárány bőrbe bújt farkastól? Kérem, indulatok nélkül próbálja valaki megmondani, hol vagyunk attól az időktől ('80-as évek), mielőtt ez a garnitúra szinre lépett.


Mattheus
2019. ÁPRILIS 20. [ 17:01 ]

Ez nem beavatkozás, hanem kapcsolaterősítés. Ennek pedig mi, vajdasági magyarok leszünk a legnagyobb haszonélvezői.


ex pasztor
2019. ÁPRILIS 20. [ 15:15 ]

Minek avakozik be egy Kulugyminiszter mas orszag belugyeibe ill. valasztasi kampanyaba???


Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban