Szerbia
A rendőrség kihallgatta Slaviša Kokezát
Betűméret:             

Aleksandar Vulin belügyminiszter megerősítette, hogy Slaviša Kokeza, a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöke négy órán át tartó kihallgatáson volt a rendőrségen, s elutasította, hogy hazugságvizsgálatnak vessék alá.

Hozzátette, a rendőrség állampolgárként hallgatta meg, és számos témát vitattak meg vele, az egyik egy belgrádi szórakozóhely Velimir Belivuk általi biztosítása volt.

„Elmondhatom, a rendőrség erősen kételkedik Kokeza válaszainak igazságtartalmában” – mondta Vulin, s hozzátette, a sportvezető elutasította a poligráfos vizsgálatot.

Aleksandar Vučić államfő az esettel kapcsolatban azt mondta, nem tudja elhinni, hogy Slaviša Kokeza, akiben megbízott, nem vállalta a hazugságvizsgálatot.

Arról beszélve, hogy a belügyminisztérium követte Vučić elnököt, fiát és testvérét, Vulin elmondta, a tárca jelenlegi összetétele a rendszerrel való brutális visszaéléseket állapított meg ezzel kapcsolatban.

„A belügyminisztérium minden bizonyítékkal rendelkezik arra nézve, hogy visszaéltek a rendszerrel, valamint Vučićot és családját illegálisan és illetéktelenül figyelték” - mondta Vulin.

A miniszter arról is beszélt, hogy leszámoltak a két legfontosabb bűnözői csoporttal, amihez komoly logisztikára és munkára volt szükség. Hozzátette, a rendőrség folytatja munkáját, s a polgárok nagyon rövid időn belül újabb sikerek tanúi lehetnek a szervezett bűnözés elleni harcban. (Tanjug)

Aleksandar Vučić szerb elnök közölte, hogy egyelőre nincs döntés a választások időpontjáról, és a találgatásokkal szemben kizárólag az illetékes intézmény jogosult azok kiírására. Hangsúlyozta: amikor megszületik a döntés, arról hivatalosan tájékoztatják a nyilvánosságot, addig minden más értesülés...
2026. ÁPRILIS 25.
[ 9:00 ]
Aleksandar Vučić közölte, hogy eddig 6.645 fiatal jutott kedvezményes lakáshitelhez Szerbiában, és bejelentette: azt javasolja a kormánynak, hogy idén további 300 millió euróval bővítsék a garanciaprogramot. Mint mondta, a program iránti érdeklődés rendkívül nagy, és a rendelkezésre álló forrásokat már május előtt...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 14:02 ]
A Velencei Bizottság több ponton is bírálta a Szerbiában elfogadott igazságügyi törvénymódosításokat, az úgynevezett Mrdić-törvényeket, és kilenc kulcsfontosságú ajánlást fogalmazott meg. A testület sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a jogszabályok elfogadását nem előzte meg érdemi nyilvános vita. A bizottság...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 13:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó