Szerbia
15 évvel ezelőtt a mai napon hunyt el Slobodan Milošević, Szerbia volt elnöke
Betűméret:             

Slobodan Milošević, Szerbia és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság volt elnöke 15 évvel ezelőtt a mai napon halt meg a hágai bíróság fogdájában, ahol a Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban elkövetett háborús bűnökért fogták perbe.

Milošević 2006. március 11-én hunyt el Scheveningenben, és a Požarevacon lévő családi háza udvarában temették el.

Milošević 1941. augusztus 20-án született Požarevacon, itt fejezte a gimnáziumot, majd a belgrádi Jogi Karon szerzett diplomát.

Az első többpártrendszeri választásokon, 1990 decemberében választották meg Szerbia elnökévé, és ugyanebben az évben lett első elnöke a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS), amely a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Szerbia Dolgozó Népe Szocialista Szövetsége egyesülésével jött létre.

Az SPS élén állt haláláig.

A hágai törvényszék 1999. május 27-én jelentette meg a Milošević elleni vádiratot. 2001. április 1-jén fogták el, és június 28-án adták át a törvényszéknek. (Fonet)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Szőke Zoltán
2023. SZEPTEMBER 27. [ 17:37 ]

Megérdemelten!!


Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban