Szerbia
A szerbiai orvosok a negyedik hullámra figyelmeztetnek: Az új koronavírus-fertőzöttek beoltatlan fiatalok

Szerbiában nő az új fertőzöttek száma, az orvosok a negyedik hullámra figyelmeztetnek.

A statisztikák szerint most jelentősen alacsonyabb azoknak a koronavírusos fertőzötteknek a száma, akiknek az esetében elkerülhetetlen a kórházi kezelés, és akiknek súlyos a kórképük, mint a tömeges immunizáció előtt, de ez nem azt jelenti, hogy a beoltatlan polgároknak jó a kórképe, figyelmeztetett Tatjana Adžić Vukičević, a batajnicai covid-kórház igazgatója és kiemelte: főként a fiatalok vannak veszélyben.

Adžić Vukičević és a covid-kórházban dolgozó többi orvos a Večernje novostinak elmondták, hogy a fertőzöttek többsége fiatal, akik különböző okok miatt nem akarták felvenni a védőoltást.

„A szomorú tény az, hogy a fiatalabb, be nem oltott páciensek gyorsabban meghalnak”, közölte Marija Laban, a covid-kórház intenzív osztályának vezetője és elmagyarázta, hogy a fiatalok immunrendszere gyorsabban és erőteljesebben reagál, ami néha minden orvosi erőfeszítés ellenére is végzetes kimenetelű lehet.

Laban élesen bírálta azokat az orvosokat, akik összeesküvés-elméleteket terjesztenek a koronavírussal kapcsolatban. (FoNet)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az elmúlt hétvégén, vagyis július 23-a és 25-e között a szerbiai autópályákon összesen 740 ezer 776 jármű haladt át, közölte a Szerbia Útjai közvállalat. Az úthasználati díj megfizettetéséből pedig 385 millió 795 ezer 773 dinár folyt be, ami a tavalyi évi időarányoshoz viszonyítva 63,75 százalékkal, míg a...
2021. JÚLIUS 27.
[ 9:24 ]
A szerb állampolgárok többsége, azaz 52,3 százaléka támogatja az ország Európai Unióhoz való csatlakozását, míg 32,6 százalékuk ellenzi azt - derül ki az EU szerbiai delegációja számára végzett közvéleménykutatásból, közölte az Európai Uniós Információs Központ. A kutatásban részt vevők 8,4 százaléka nem...
2021. JÚLIUS 26.
[ 17:11 ]
Szerbiában az elmúlt 24 óra folyamán 8817 elvégzett tesztet követően 241 fertőzött személyt regisztráltak, a koronavírus következtében egy páciens vesztette életét, ezzel a vírus szerbiai áldozatainak száma 7105-re emelkedett. Kórházi kezelésen jelenleg 338 beteg, lélegeztetőgépen pedig 11 személy van. A...
2021. JÚLIUS 26.
[ 16:51 ]
Beolvasás folyamatban