Szerbia
Vonattal Belgrádból Szabadkáig 70 perc alatt: A tervezettnél gyorsabban haladnak a munkálatok
Betűméret:             

A tervezettnél gyorsabban haladnak a munkálatok az Újvidék-Szabadka gyorsvasúton, mondták a beruházók és a kivitelezők.

Szerintük már decemberben megindulhat a rendszeres vasúti forgalom Belgrád és Szabadka között.

Két év alatt több mint hétmillió utas vette igénybe az Újvidék és Belgrád közötti Sólyom (Soko) vonatot, amióta elkészült a gyorsvasút ezen szakasza. Szerbiában ismét népszerűvé váltak a vonatok, a gyorsvasúttal pedig nőttek az elvárások is.

Három műszakban dolgoznak

Az Újvidék-Szabadka vasút építése – amely elérheti az akár 200 kilométeres óránkénti sebességet is – a tervek szerint halad, munkálatok pedig három műszakban zajlanak.

„Az alsó szakasz 98 százalékban, a felső pedig 67 százalékban készült el. A vasút villamosítása is zajlik, folyamatban vannak az állomásépületek, vagyis az objektumok kiépítése is, az építési munkálatok nagyobb része már befejeződött”, közölte Slobodan Kostić, mérnök.

A beruházó arra számít, hogy már decemberben kialakulhat a rendszeres vasúti forgalom. Az út Újvidék és Szabadka között 42 percet, Belgrádtól Szabadkáig pedig mintegy 70 percet vesz igénybe.

„A terv az, hogy már szeptemberben elkezdődjenek a komoly tesztelések, előtte pedig építési szempontból is elkészüljön a vasút, hogy a kivitelezők elvégezzék a teszteket, majd szeptemberben jöhetnek a különleges vonatok, amelyek letesztelik a vasút és az elvégzett munka minőségét”, mutatott rá Nenad Stanisavljević, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra képviselője, közölte az RTS.

A hazai szakértők vállvetve a kínaiakkal

A kínai vasutak több mint 2.000 szerbiai szakértőt, több mint 400 speciális gépet és nagyszámú kínai munkást alkalmaztak. A kínai mérnök szerint a szakemberek együttműködése jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy felgyorsuljanak a munkálatok.

„Ennek a tábornak és az összes műhelynek a fő feladatai közé tartozik a sínhegesztés, a köszörülés, a hűtés, a finomhegesztés, és mindez aluminotermikus (AT) hegesztéssel történik, ami garantálja a nagyon jó minőségű hegesztést, ez pedig rendkívül fontos a gyorsvasutak hegesztési munkáinál”, magyarázta Yang Guanling, a kínai vasutak mérnöke.

Három új vasútállomás lesz, Verbásznál pedig a legnagyobb viadukt

Nem lesz közúti kereszteződés az Újvidék-Szabadka gyorsvasúton, ezért is épült sok alul- és felüljáró. Ezzel párhuzamosan a meglévő állomások felújítása és három új pályaudvar kiépítése is zajlik, mégpedig Verbászon, Piroson és Szeghegyen.

Az Újvidék-Szabadka vasút 108 kilométeres szakaszán 58 objektumot építenek, ezek közül a legnagyobb és legösszetettebb a verbászi viadukt, amely az útvonal kellős közepén található, írja a Kurir.

„A viadukt jelentette a legnagyobb kihívást. A dinamika miatt növeltük az állványzatok és hasonlók számát. A viaduktot még vízszigetelni kell, és úgy gondolom, hogy április elején meglesznek az előfeltételeink a vágányok lefektetéséhez”, tette hozzá Yang Guanling.

A Belgrádból Budapestre tartó nagysebességű vasút az Egy övezet, egy út nevű kezdeményezés része, amely a görög pireuszi kikötőt köti össze vasúton az Európai Unióval. A vasút összesen 350 kilométeréből 184 kilométer Szerbiában, 166 pedig Magyarországon épül.

Aleksandar Vučić szerb elnök közölte, hogy egyelőre nincs döntés a választások időpontjáról, és a találgatásokkal szemben kizárólag az illetékes intézmény jogosult azok kiírására. Hangsúlyozta: amikor megszületik a döntés, arról hivatalosan tájékoztatják a nyilvánosságot, addig minden más értesülés...
2026. ÁPRILIS 25.
[ 9:00 ]
Aleksandar Vučić közölte, hogy eddig 6.645 fiatal jutott kedvezményes lakáshitelhez Szerbiában, és bejelentette: azt javasolja a kormánynak, hogy idén további 300 millió euróval bővítsék a garanciaprogramot. Mint mondta, a program iránti érdeklődés rendkívül nagy, és a rendelkezésre álló forrásokat már május előtt...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 14:02 ]
A Velencei Bizottság több ponton is bírálta a Szerbiában elfogadott igazságügyi törvénymódosításokat, az úgynevezett Mrdić-törvényeket, és kilenc kulcsfontosságú ajánlást fogalmazott meg. A testület sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a jogszabályok elfogadását nem előzte meg érdemi nyilvános vita. A bizottság...
2026. ÁPRILIS 24.
[ 13:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó