Szerbia
Eltűnt egy kisgyermek, a Pronadji me riasztórendszer működésbe lépett, vagy mégsem?
Betűméret:             

Ma 13 óra körül eltűnt egy nem egészen kétéves kislány a Bor közeli Banjsko polje településen. A bejelentést követően alig fél óra múlva megkezdődött a keresése, de a Pronadji me riasztórendszeren keresztül nem mindenki kapott értesítést.

A gyermek eltűnésének körülményei furcsák, és kérdés, hogy egy két éven aluli gyermek hogyan tűnt el ilyen rövid idő alatt nyomtalanul, de fontos, hogy most minél több bori ember kövesse a rendőrség utasításait – mondta Igor Jurić, a rendszer beindításának egyik kezdeményezője az N1-nek.

A nem egészen kétéves Danka Ilić az első információk szerint ma 13 óra körül tűnt el házának udvaráról a bori Banjsko polje településen, és a bejelentést követő fél órán belül megkezdődött a keresése. “Egy ilyen fiatal korú gyermek közvetlen életveszélyben van. A rendszer beindult, a médián keresztül értesülünk, de fontos, hogy kövessék a rendőrség utasításait, mert minden információ életmentő lehet” – mondta Igor Jurić.

Létrehozása óta először aktiválták a Pronađi me (Találj meg) rendszert, ami a nemzetközileg is alkalmazott Amber alert szerbiai változata.

Értesüléseink szerint azonban a rendszer nem küldött mindenkinek értesítést, holott ünnepélyes beiktatásának napján a hatóságok erről beszéltek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Anonym
2024. ÁPRILIS 1. [ 18:59 ]

Baleset érhette, amit leplezni próbálnak. A fiam pont ugyanilyen idős volt, amikor felmászott az ablakpárkányra és kilépett az ablakon, kívül, a külső szegélyen állt. Az utolsó pillanatban rántottam vissza! Kívül betonjárda volt, ha rázuhan, meghal. Éppen főztem és a krumplit pucoltam, főtt a csirkepörkölt. Ez után bezártam kulcsra az összes ablakot, nem mertem egyet sem nyitva hagyni. A gyerek a radiátor gombján mászott fel,a szobában csak szőnyeg volt. Bales


Lazio
2024. MÁRCIUS 27. [ 14:08 ]

Az anya elég gagyi mesét adott elő az eltűnés körülményeiről a szerb nyelvű sajtó közlése szerint.


Alfonz
2024. MÁRCIUS 27. [ 12:34 ]

Ennyi keresés után nem találják, azt a lehetőséget nem vették figyelembe, hogy esetleg valaki elrabolta? Aktív jármű ellenőrzés stb, bár ennyi idő után ha elrabolták , már eldugták valahol. Tanulságos, egy kétéves kisgyermeket egyedül hagyni eléggé felelőtlen, igaz nem tudjuk a pontos eltűnésének körülményeit.


Fabó Edit
2024. MÁRCIUS 27. [ 9:21 ]

Mi otthon megkaptuk az értesítést.


Hszi Csin-ping, Kína elnöke üdvözlő üzenetet küldött Szerbia elnökének, Aleksandar Vučićnak és a szerb népnek az államiság napja, gyertyaszentelő (Sretenje) napja alkalmából. Üzenetében hangsúlyozta, hogy a két fél vállvetve védi egymás létfontosságú érdekeit, valamint közösen lép fel a főbb kihívásokkal...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 12:56 ]
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma kijelentette, hogy jelen pillanatban a blokádban részt vevő hallgatók negyedik követelésének teljesítéséhez – amely az egyetemek számára nyújtott anyagi támogatás növelésére vonatkozik – nincs szükség a felsőoktatási törvény módosítására. Hozzátette, hogy az állami...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 11:41 ]
Milorad Grčićot, Obrenovac községi elnökét a belgrádi Felsőbb Ügyészség utasítására tartóztatták le. Az Insajder hírportál értesülései szerint az ügyészség megerősítette, hogy Grčićot azzal gyanúsítják, hogy az Elektroprivreda Srbije (EPS) állami áramszolgáltató megbízott igazgatójaként munkatársaival együtt...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 8:03 ]
Beolvasás folyamatban