“Ne hajts a leállósávban, ne állítsd meg senki életét” szlogennel indított kampányt a Szerbia Útjai (Putevi Srbije) közvállalat, amelynek célja, hogy tudatosítsa a gépkocsivezetőkben: a leállósáv nem a közlekedőké, s helytelen használata komoly baleseti kockázatot jelent.
A közlekedési balesetek bekövetkezésének gyakori oka, hogy a járművezetők helytelenül és felelőtlenül használják az utakat szegélyező leállósávot. Az ide lehúzódó, majd autójukból kiszálló és ezen a területen huzamosabb ideig tartózkodó, vagy itt gyalogló személyek fokozott veszélynek vannak kitéve.
A leállósávban történt balesetekben az elmúlt öt évben húszan haltak meg a szerbiai utakon.
A szerbiai közutakon évente több mint 500-an halnak meg, az elmúlt három évben az autópályákon évente több mint 120-an vesztették életüket, közülül húszan a leállósávban okozott balesetek miatt, emlékeztet a közvállalat.
„A Szerbia útjai közvállalat abból kiindulva, hogy az utakon előforduló balesetek megelőzhetők, szisztematikusan fog dolgozni a közlekedők tudatosságának növelésén” – áll a közleményben.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!