Bejelentették hétfői tervüket az egyetemisták: 24 órás útlezárás lesz
Betűméret:
Az egyetemeket blokád alatt tartó hallgatók bejelentették, hogy január 27-én, hétfőn 24 órás útlezárást terveznek a belgrádi Autokomandánál.
A blokádban résztvevő egyetemisták ezt az Instagramon közölték, a zahtevinisuispunjeni.rs honlapon pedig továbbra is visszaszámlál az óra, jelenleg mintegy 50 óra van hátra.
A honlap néhány napja kezdte meg működését, melyen először csak a 27-i dátum és egy visszaszámláló volt látható, illetve a „találkozunk” felirat, később azonban a háttérben megjelent egy vaktérkép is.
João Manuel Lourenço, az Angolai Köztársaság elnöke posztumusz az Angolai Köztársasága Érdemrendjével tüntette ki Josip Broz Titót, az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság örökös elnökét, tájékoztatott Instagram bejegyzésében Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter.
A magas...
2025. NOVEMBER 11.
[ 19:25 ]
Az állami ünnepen a központi ünnepséget Belgrádban, az I. világháború belgrádi védőinek emlékhelyénél tartották az Újtemetőben. Đuro Macut szerb kormányfő az avalai emlékhelyen koszorúzott.
A központi ünnepség vallási szertartással kezdődött, majd a védelmi minisztérium, a szerb katonaság, Belgrád városa és...
2025. NOVEMBER 11.
[ 16:11 ]
Törvénymódosítást terjesztett elő a szerb kormány, amely 200 millió euróval növelné azoknak a lakáshiteleknek az összegét, amelyeket az állam garanciával fedez a fiatalok első ingatlanvásárlásának támogatására.
A fiatalok első lakásvásárlását ösztönző, kamattámogatást és állami garanciát biztosító...
2025. NOVEMBER 11.
[ 13:19 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




