Szerbia
Lemondott a szerb kormányfő
Betűméret:             

Miloš Vučević szerb kormányfő ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be visszavonhatatlan lemondását. Elmondta, hogy a lemondás ellenére hivatalban marad, amíg új kormányfőt nem választanak, és addig a teljes kormány technikai mandátumban folytatja munkáját.

"A munkámat továbbra is felelősséggel végzem, amíg új kormány alakul, vagy amíg új politikai döntés születik. Jelenleg az egész kormány technikai mandátumban működik, hiszen a miniszterelnök lemondásával a teljes kabinet „megdől”" – mondta Vučević.

A tegnapi újvidéki támadásról

Vučević kifejezte elvárását, hogy a tegnapi, diákok elleni újvidéki támadás elkövetőit mihamarabb őrizetbe vegyék. A támadás során egy diáklány megsérült, akit később saját kérésére hazaengedtek kórházi kezelésről.

– Elvárom, hogy az elkövetőket letartóztassák, és igazságszolgáltatás elé állítsák őket, hogy büntetőjogi felelősségük megállapításra kerüljön – mondta Vučević.

A miniszterelnök szerint az incidens akkor kezdődött, amikor egy csoport diák megpróbálta megrongálni az SNS párthelyiségeit, amit az ott tartózkodók nem akartak engedni. A konfliktus azonban egy másik helyszínen, nem a párthelyiségek előtt csúcsosodott ki.

Az újvidéki tragédia árnyéka

Vučević beszélt az újvidéki vasútállomás peronjának 2024. november 1-jei összeomlásáról is, amely során 15 ember meghalt és 2 súlyosan megsérült. Szerinte ez a tragédia nagy árnyékot vetett a kormány eredményeire és az ország hangulatára.

– Ez az esemény nemcsak a tavalyi évre, hanem a kormány egész mandátumára rányomta a bélyegét. Szerbia mintha megrekedt volna ebben a tragédiában – mondta Vučević.

Egyúttal bírálta azokat, akik a tragédiát politikai haszonszerzésre próbálták felhasználni, és hangsúlyozta, hogy az ilyen cselekedetek méltatlanok az elveszett emberéletek emlékéhez.

Lemondásának okai

Vučević kijelentette, hogy döntését a tegnapi újvidéki események és a társadalmi feszültségek csökkentésének szükségessége miatt hozta meg. Hozzátette, hogy reggel hosszasan egyeztetett Aleksandar Vučić elnökkel, aki elfogadta lemondását.

– Úgy gondolom, hogy ezzel felelősséget mutatunk, és azt, hogy a politikai vezetők készek hozzájárulni a társadalmi feszültségek enyhítéséhez – zárta szavait Vučević a Tanjug híre szerint.

A Védelmi Minisztérium és a szerb katonaság cáfolta azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint katonákat helyeztek volna át más egységekbe a tüntetések támogatása miatt. A minisztérium közleménye szerint a szerb katonaság tagjainak más egységekbe történő áthelyezése kizárólag a szolgálati...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:10 ]
Szerbia minden technikai feltételt teljesített az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, de a tagságról szóló döntés továbbra is a tagállamok politikai akaratán múlik – jelentette ki Đuro Macut szerb miniszterelnök a Szerbia Palotában megrendezett Euronews Adria Summit konferencián. Hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:02 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a Pink TV kedd esti vendégeként azt nyilatkozta, hogy aggódik az Európa–Oroszország közötti konfliktus miatt, és szerinte a dolgok túl messzire mentek, különösen, miután ezt Fabien Mandon francia tábornok is kijelentette. Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbia eddig okosan fegyverkezett, és a jövőben...
2025. NOVEMBER 11.
[ 22:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó