Szerbia
Vučić kegyelmet adott a blokádok során őrizetbe vett tiltakozóknak
Betűméret:             

Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić ma aláírta a kegyelmi határozatokat 13 személy számára, akiket a blokádok idején vettek őrizetbe.

A döntés értelmében kegyelemben részesült hat egyetemista, valamint egy dékán Nišből, egy docens Újvidékről, négy iskolaigazgató Šabacról és Bogatićról, valamint egy iskolai segédmunkásnak Prokupljéból.

A köztársasági elnök kegyelmi határozatait továbbították az Igazságügyi Minisztériumnak, amely folytatja az eljárás további lebonyolítását – áll az Elnöki Hivatal közleményében.

Vučić már tegnap este kijelentette, hogy a diákok követeléseit egy kivétellel mind teljesítették – ez pedig a 13 őrizetbe vett személy kegyelme volt, amelyet ígérete szerint ma alá is írt.

Aleksandar Vučić hangsúlyozta, hogy a felelősség nem üres szó, és a hatalom továbbra is a szerb állampolgárok érdekeiért, fejlődéséért és jólétéért fog politizálni.

A Védelmi Minisztérium és a szerb katonaság cáfolta azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint katonákat helyeztek volna át más egységekbe a tüntetések támogatása miatt. A minisztérium közleménye szerint a szerb katonaság tagjainak más egységekbe történő áthelyezése kizárólag a szolgálati...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:10 ]
Szerbia minden technikai feltételt teljesített az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, de a tagságról szóló döntés továbbra is a tagállamok politikai akaratán múlik – jelentette ki Đuro Macut szerb miniszterelnök a Szerbia Palotában megrendezett Euronews Adria Summit konferencián. Hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:02 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a Pink TV kedd esti vendégeként azt nyilatkozta, hogy aggódik az Európa–Oroszország közötti konfliktus miatt, és szerinte a dolgok túl messzire mentek, különösen, miután ezt Fabien Mandon francia tábornok is kijelentette. Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbia eddig okosan fegyverkezett, és a jövőben...
2025. NOVEMBER 11.
[ 22:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó