Szerbia
Vučić ismét tárgyalni hívta a tanárokat és az egyetemek képviselőit
Betűméret:             

A párbeszéd gyógyító erejű, és csak ezen keresztül lehet megoldást találni, jelentette ki ma Aleksandar Vučić szerb elnök. Hozzátette, fontos, hogy a megbeszélések a tanárokkal és az egyetemek képviselőivel minél hamarabb elkezdődjenek, és hogy senki ne bújjon ki a felelősség alól.

Vučić az Instagramon közzétett videójában megismételte, hogy nem lesz átmeneti kormány, és hogy elkerülhetetlenek az új választások, ha a miniszterelnök, Miloš Vučević lemondása után nem alakul meg az új kormány.

„Szerbia csak szerb kormányt kaphat, ha ez egyáltalán lehetséges. Ha nem, akkor új választásokat kell tartanunk. Nekünk nincs szükségünk kívülről ránk erőltetett vagy választások és népakarat nélkül kinevezett kormányokra” – mondta Vučić.

Az államfő leszögezte, „rendíthetetlen kritikusa” lesz azoknak, akik úgy vélik, hogy a „vásári és Exit- hangulat a megfelelő módja annak, hogy tisztelegjenek az újvidéki tragédia áldozatai előtt”.

Köszönetet mondott a szombaton kezdődött, 24 órás újvidéki tüntetés minden résztvevőjének, valamint azoknak is, akik nem értenek egyet a tiltakozásokkal, de békésen, türelmesen és megértően kivárták a megmozdulás végét, ami kulcsfontosságú a béke és a stabilitás megőrzése szempontjából.

„Fontos, hogy a tanárokkal, az egyetemek képviselőivel minél előbb elkzdődjenek a tárgyalások, hogy senki ne bújjon ki a felelősség alól, hogy mindenki megértse, a párbeszéd gyógyító erejű, s csak általa lehet megoldást találni” – húzta alá Vučić.

A háborús veteránok, akik őrzik azt a sátrat, amelyben Dijana Hrka immár 14 napja éhségsztrájkot folytat, azt mondták, hogy a nő állapota stabil és változatlan, írja az N1. Tegnap felkeresett egy magánklinikát, ahol megvizsgálták, infúziót és oxigénterápiát kapott. Az orvosok azt javasolták, hogy maradjon...
2025. NOVEMBER 15.
[ 11:10 ]
A bíróság újabb három hónappal meghosszabbította Tomislav Momirović volt építésügyi miniszter házi őrizetét – írja a Vreme. Momirović azon vádlottak csoportjába tartozik, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Újvidék–Szabadka–Kelebia gyorsvasút építése során 115 millió dollárral károsították meg a...
2025. NOVEMBER 14.
[ 17:45 ]
A Medigroup általános kórház közölte, hogy Dijana Hrkát ismét felvették az intézménybe egészségi állapotának romlása miatt, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást. A Medigroup általános kórházból, Dijana Hrka állapotának felmérése után azt közölték, hogy a páciens számára biztosították az orvosi...
2025. NOVEMBER 14.
[ 15:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó