A Srbijavoz közleményben válaszolt a Belgrádi Közlekedési Kart blokád alatt tartó egyetemistáinak, a március 15-i tiltakozást megelőző és azt követő napokban történt járattörlésekkel kapcsolatban.
A vállalat közlése szerint március 14-én éjjel bombafenyegetésről érkezett bejelentés, de abban nem határozták meg, hogy mely szerelvényeket és helyszíneket érinti a fenyegetés.
A rögzített hívás tartalmát az illetékes szervek még vizsgálják. Az esetről értesítették a rendőrséget, azonban hajnali 2:44-ig nem érkezett hivatalos utasítás, így a vállalat ügyvezető igazgatója, Ivan Bulajić üzenetben adott utasítást a regionális vonatközlekedés felfüggesztéséről.
A szerelvények átvizsgálása az ország több városában zajlott, többek között Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Nišben és más helyszíneken, de a vállalat nem rendelkezik a vizsgálatok hivatalos jegyzőkönyveivel.
A március 15-i belgrádi tiltakozás miatt a Srbijavoz igyekezett mielőbb újraindítani a forgalmat, hogy a résztvevők visszajuthassanak városaikba. A vonatközlekedés végül március 16-án, 15 óra körül normalizálódott.
A vállalat elismerte, hogy nem biztosított alternatív buszjáratokat, ami egyébként bevett gyakorlat a forgalmi fennakadások esetén. Indoklásuk szerint arra számítottak, hogy a forgalom gyorsan helyreáll, valamint a rendelkezésre álló buszkapacitás nem lett volna elegendő az 592 törölt járat pótlására.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




