Szerbia
Vučić szerint öt hónapja terror és félelem uralja Szerbiát, ezen változtat majd az általa alapított új mozgalom
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kedden kijelentette, az elmúlt öt hónap során terror és félelem uralkodott el az országban, de minden körülmény ellenére „az állam nem omolhat össze és nem is fog”. Egyben felszólította a polgárokat, hogy gyűljenek össze április 12-én, szombaton a szerb parlament előtti téren, hogy közösen határozzák meg az alkotmánnyal és a többség akaratával összhangban álló követeléseket.

Vučić az Instagramon, a „buducnostsrbijeav” nevű fiókján közzétett bejegyzésében azt is közölte, hogy a felhívás a Népért és Államért Mozgalom nevében is szól, amelynek – mint fogalmazott – közösen fogják meghatározni a nevét és kidolgozni a programját.

„Felhívást intézek a Népért és Államért Mozgalom nevében is, amelynek végső elnevezését együtt határozzuk meg, programját együtt írjuk meg. Mindenkit meghívok, hogy jöjjön el a nagy népi összejövetelre, nemzeti tanácskozásra, április 11–13. között Belgrádba, a központi rendezvény április 12-én 19 órakor lesz. Meghívok minden politikai pártot, mozgalmat. Meghívom a munkásokat, földműveseket, háztartásbelieket. Meghívom a nyugdíjasainkat. Mindenekelőtt meghívom Szerbia ifjúságát. Meghívok mindenkit, aki meg akarja őrizni, megvédeni és oltalmazni Szerbiát” – áll Vučić bejegyzésében.

Diákok tiltakozó sétája Belgrádban - illusztráció
2026. ÁPRILIS 4.
[ 20:31 ]
Vučić húsvéti köszöntője - illusztráció
2026. ÁPRILIS 4.
[ 13:21 ]
Az Oktatási Minisztérium minden felsőoktatási intézmény működését ellenőrizni fogja – jelentette be Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter a belgrádi Bölcsészettudományi Karon történt tragikus eset kapcsán. Hangsúlyozta, hogy jelenleg a rendőrség és az ügyészség vizsgálja a hallgató halálának körülményeit, a...
2026. ÁPRILIS 4.
[ 11:05 ]
A húsvéti ünnepek közeledtével jelentősen megnövekedhet a forgalom Szerbia útjain, különösen az országba belépő főbb irányokban, így a magyar határ felől érkezők esetében is – figyelmeztetett az Autó-motoros Szövetség. Bár a személyforgalomban egyelőre nincs jelentősebb torlódás a határátkelőkön, a...
2026. ÁPRILIS 3.
[ 21:05 ]
Rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Bjelica folyón a lučani község területén, miután több helyszínen mintegy 350 hektár mezőgazdasági terület került víz alá – közölte a Belügyminisztérium. A hatóságok tájékoztatása szerint a térségben földcsuszamlások is kialakultak, a szakemberek...
2026. ÁPRILIS 3.
[ 18:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó