Szerbia
Öt európai város fiataljai várják holnap a Strasbourgba érkező szerbiai egyetemistákat
Betűméret:             

Öt európai városból indultak kerékpárosok a szerb diákok támogatására. Egyesek több mint 1.000 kilométert tesznek meg, hogy kedden ott lehessenek az április 3-án Újvidékről indult kerékpárosok fogadásán Strasbourgban.

A Szerbiából április 3-án kerékpárral útnak indult tiltakozó egyetemi hallgatók, akik Strasbourg felé tartanak, holnap elérik végcéljukat. Ezzel egy időben, öt európai városból is elindultak a kerékpárosok, hogy támogatásuk és szolidaritásuk jeléül csatlakozzanak hozzájuk Strasbourgban – közülük egyesek több mint 1.000 kilométert tesznek meg két keréken, írja a nova.rs.

A FTN u blokadi X-oldalán közzétett információ szerint a kerékpárosok a következő városokból indultak útnak: Koppenhága (Strasbourg: 1.100 km), Amszterdam (Strasbourg: 650 km), Konstanz (Strasbourg: 300 km), Bonn (Strasbourg: 300 km), Brüsszel (Strasbourg: 220 km).

A szerbiai diákok már eddig is számos európai városon haladtak át, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesültek: vörös szőnyeggel, zenével, ovációval és ezer számra megjelent polgárokkal, akik szállást és pihenést biztosítottak számukra. Olyan városokban, mint Budapest és München, a polgármesterek személyesen köszöntötték őket, és ígéretet tettek arra, hogy minden szükséges támogatást megadnak nekik.

A szerbiai diákok akciója – nevezetesen, hogy kerékpáron utazva juttassák el üzenetüket Strasbourgba, és szemtől szembe tájékoztassák az európai intézményeket a Szerbiában zajló tömeges tiltakozásokról és egyetemi blokádokról – világszerte visszhangra talált. Ezért nem meglepő, hogy európai bringások is úgy döntöttek, csatlakoznak hozzájuk Strasbourgban, hogy szimbolikus „hátszelet” adjanak a szabadságért küzdő szerb diákoknak.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy egyetemistákból és más polgárokból álló csoport már tizedik éjszaka folyamatosan blokád alatt tartja a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületeit a belgrádi Takovska utcában és a Košutnjakon, megakadályozva az alkalmazottakat abban, hogy eljussanak munkahelyükre. Az RTS közleményben jelezte, hogy a blokád miatt...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 23:50 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy nem fog lemondani a felelősségre vonás követeléséről az országban történt blokádok következményei miatt. Mint mondta, valaki „lerombolta a szerb oktatást, az egyetemeket és a gazdaságot”, és hozzátette, hogy dolgozik a felsőoktatási törvény módosítására vonatkozó...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 19:28 ]
Đuro Macut, a Szerb Köztársaság miniszterelnöke ma fogadta Magyar Józsefet, Magyarország Belgrádban akkreditált nagykövetét, akivel a sikeres együttműködés folytatásáról, valamint a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről és fejlesztéséről tárgyalt. A Macut miniszterelnök hivatalának közleménye szerint Macut...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 16:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó