Szerbia
A szerbiai maratoni váltófutók megérkeztek Grazba, ahol megható fogadtatásban volt részük
Betűméret:             

A Szerbiából Brüsszel felé tartó maratoni váltófutó diákok hétfő este érkeztek meg az ausztriai Grazba, ahol több száz ember – köztük nemcsak szerb, de osztrák állampolgárok is – ünnepélyesen fogadták őket. A Tumel téren a jelenlévők a szerbiai egyetemista tiltakozások jól ismert jelszavaival fogadták a futókat, miközben „Újvidék” felkiáltásokkal fejezték ki szolidaritásukat az otthon maradt és ma rendőri atrocitást elszenvedő társaikkal, írja az N1.

A téren 16 égő gyertyából kirakták az újvidéki tragédia áldozatainak számát, akiknek halála voltaképpen elindította a mostani szerbiai tiltakozásokat. A megemlékezést az „Ez itt Szerbia” című dal, valamint az egyik helyi kórus által előadott „Vostani, Serbie” című dal tette ünnepélyessé.

A futók virágokat és kitűzőket kaptak a támogatóiktól, míg a téren cipőket helyeztek el az áldozatok neveivel és születési éveikkel. A program elején szerb és német nyelven ismertették az újvidéki eseményeket, amit a közönség lelkes tapssal fogadott.

Boban Arsenijević szlavisztikaprofesszor elmondta, hogy Graz lakosságából mintegy 60 ezren beszélik a szerb nyelvet. Kiemelte: a szerbiai diákok aktivitása révén nőtt az osztrák közvélemény és média figyelme a szerbiai események iránt.

A „Falunkból Brüsszelbe” akció keretében a diákok már negyedik napja futnak, eddig 474 kilométert megtéve, céljuk, hogy Brüsszelben átadják az Európai Parlamentnek a Szerbiában tapasztalható visszásságokat feltáró levelüket.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kaja Kallas belgrádi látogatáson - illusztráció
2025. MÁJUS 21.
[ 23:04 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök megszólalt az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése után, amely eltörölte az előzetes letartóztatást Marija Vasić, Lazar Dinić és Lado Jovović aktivisták esetében. Vučić a Informer TV csatornának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „a puccsistákat” két hónap után engedik...
2025. MÁJUS 20.
[ 19:39 ]
Május 21-e és 23-a között egész Európában fokozottan ellenőrzik a kétkerekű járműveket a ROADPOL e heti akicója során, amelyben a szervezet 34 tagállama vesz részt, tájékoztatott ma a szerbiai belügyminisztérium. Az ellenőrzések ezúttal az elektromos rollerek vezetőire is kiterjednek. A minisztérium Instagram-oldalán...
2025. MÁJUS 20.
[ 15:38 ]
A Belgrádi Egyetem rektora, dékánjai és hallgatói találkozóján az egyetem jelenlegi helyzetéről, az oktatás blokádjáról, valamint azokról a további lépésekről tárgyaltak, amelyeket a karoknak és a diákoknak meg kellene tenniük. A találkozót követően a résztvevők nem adtak nyilatkozatot. A Vladan Đokić rektor,...
2025. MÁJUS 20.
[ 6:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó