Szerbia
Marta Kos: Amit az EU kér Szerbiától, nagyon közel áll ahhoz, amit a tiltakozó polgárok követelnek (Frissítve)
Betűméret:             

Szerbia csak független igazságszolgáltatással, szabad médiával és tisztességes választásokkal haladhat előre, jelentette ki kedden Belgrádban Marta Kos, az EU bővítése biztosa.

Marta Kos, az Európai Unió bővítési biztosa belgrádi látogatása során felszólította a szerb kormányt, hogy az EU-val együttműködésben dolgozzon a független igazságszolgáltatás, a szabad média és a polgárok akaratát tükröző választási keretek kialakításán.

Kos a Đuro Macut szerb miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón elmondta: „Szerbia nem haladhat előre független igazságszolgáltatás, média és választási keretek nélkül. Amit az EU kér Szerbiától, nagyon közel áll ahhoz, amit azok az emberek is követelnek, akik az utcákon tiltakoznak.”

Hozzátette: „Dolgozzanak velünk a reformokon, hogy lehetővé váljon a tagságuk. Dolgozzanak velünk a független igazságszolgáltatás megteremtésén, amely hatékonyan tud fellépni a korrupció ellen. Dolgozzanak velünk azon, hogy olyan intézmények jöjjenek létre, amelyek biztosítják a szabad médiát, ahol minden vélemény helyet kap. És dolgozzanak velünk azon, hogy olyan választási rendszer alakuljon ki, amely biztosítja, hogy a szerb nép akarata érvényesüljön.”

Kos szerint Európa jelenleg új biztonsági és kereskedelmi kihívásokkal néz szembe, és gyorsan változik, amire az „európai egység” a legjobb válasz. Hangsúlyozta: a szomszédos országok nemcsak partnerek, hanem potenciális tagállamok is, és most generációs lehetőség van az európai egység befejezésére.

Elmondta, hogy sok tagjelölt ország felgyorsította a reformokat, és reményét fejezte ki, hogy ez Szerbiában is megtörténik: „Nem csak a bővítésről van szó. Sok tagjelölt ország felismerte, hogy a reformokat gyorsabban kell végrehajtani, mint eddig. Remélem, hogy ez Szerbiában is megtörténik – egy olyan országban, amely gazdag történelemmel és hagyománnyal, valamint rendkívül értékes és innovatív emberekkel rendelkezik.”

Kos bejelentette, hogy találkozni fog mind a blokádot fenntartó, mind az azzal egyet nem értő diákokkal, és hozzátette: továbbra is támogatni fogja Szerbiát és polgárait európai törekvéseikben.

„Elvárjuk, hogy a szerb kormány megtegye a maga részét, és biztos vagyok benne, hogy partnerként számíthatunk Önökre ebben a vállalkozásban” – mondta Kos, a szerb miniszterelnökhöz fordulva.

Macut: Az európai integráció Szerbia abszolút prioritása

Đuro Macut miniszterelnök az EU bővítési biztosával tartott találkozó után kijelentette, hogy az európai integráció iránti elkötelezettség Szerbia abszolút prioritása, és hangsúlyozta, hogy kormánya folytatni fogja az ebben az irányban tett erőteljes lépéseket.

„Ahogy Marta Kos bővítési biztos is elmondta, ez a folyamat már régóta tart. Szerbia azon országok egyike, amelyek a legrégebb óta vesznek részt a csatlakozási folyamatban. A napirenden szereplő kérdések – különösen az új klaszterek, mint például a 3-as klaszter megnyitásának felgyorsítása – a kormány munkájának alapját fogják képezni” – mondta Macut a szerb kormány épületében tartott közös sajtótájékoztatón.

Macut emlékeztetett arra, hogy a 3-as klasztert már programbeszédében is a kormány munkájának alapelemeként jelölte meg. Ez magában foglalja az oktatás, a tudomány, a kultúra és a tájékoztatás területeinek fejlesztését.

Aleksandar Vučić szerb elnök ma tárgyalást folytatott Marta Kos-szal, az Európai Unió bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosával, amelynek során a Szerbia európai útja előtt álló kulcsfontosságú kihívásokat és lehetőségeket vitatták meg, különös tekintettel a reformokra és a Nyugat-Balkán számára készült Európai Növekedési Terv megvalósítására. „Hangsúlyoztam teljes elkötelezettségünket a reformok felgyorsítása mellett – nem a bürokratikus elvárások miatt, hanem azért, mert hisszük, hogy ezek jobb életet hoznak polgáraink számára” – írta Vučić az Instagramon.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kaja Kallas belgrádi látogatáson - illusztráció
2025. MÁJUS 21.
[ 23:04 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök megszólalt az újvidéki Fellebbviteli Bíróság döntése után, amely eltörölte az előzetes letartóztatást Marija Vasić, Lazar Dinić és Lado Jovović aktivisták esetében. Vučić a Informer TV csatornának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „a puccsistákat” két hónap után engedik...
2025. MÁJUS 20.
[ 19:39 ]
Május 21-e és 23-a között egész Európában fokozottan ellenőrzik a kétkerekű járműveket a ROADPOL e heti akicója során, amelyben a szervezet 34 tagállama vesz részt, tájékoztatott ma a szerbiai belügyminisztérium. Az ellenőrzések ezúttal az elektromos rollerek vezetőire is kiterjednek. A minisztérium Instagram-oldalán...
2025. MÁJUS 20.
[ 15:38 ]
A Belgrádi Egyetem rektora, dékánjai és hallgatói találkozóján az egyetem jelenlegi helyzetéről, az oktatás blokádjáról, valamint azokról a további lépésekről tárgyaltak, amelyeket a karoknak és a diákoknak meg kellene tenniük. A találkozót követően a résztvevők nem adtak nyilatkozatot. A Vladan Đokić rektor,...
2025. MÁJUS 20.
[ 6:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó