A belgrádi Főegyházmegye hivatalos közleménye szerint a világ vezető hírügynökségei az új pápa megválasztása kapcsán közölt híreikben Német László bíborost, belgrádi metropolita érseket is az lehetséges pápa-jelöltek között említik. Német, aki 2024. december 7-én vált a katolikus egyház történetében az első szerbiai bíborossá, részt vesz a holnap kezdődő konklávén, amelynek célja az új pápa megválasztása.
A május 7-én kezdődő pápaválasztó konklávén mintegy 130 bíboros vesz részt, köztük a belgrádi érsek is. A Katolikus Hírügynökség (KNA) szerint, amelyet a Deutsche Welle idéz, bár Német nem tartozik a kifejezett esélyesek közé, tapasztalata és párbeszéd iránti elkötelezettsége révén fontos szerepet játszhat a választási folyamatban. Ferenc pápa, akinek szellemiségét Német is képviseli, 2024 decemberében nevezte ki őt bíborossá.
Német László (68) rendkívüli személyiség, valódi hídépítő: bácskai (hódsági) magyar családból származik, Jugoszláviában nőtt fel, jelenleg pedig Szerbiában tevékenykedik. Személye közvetít Kelet és Nyugat, szlávok és magyarok, ortodoxia és katolicizmus között, írja a DW, hozzátéve, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnökeként jól ismeri az európai egyházi és társadalmi helyzetet, valamint a kisebbségi keresztény közösségek valóságát. Anyanyelve a magyar, emellett beszél szerbül, horvátul, lengyelül, németül, angolul és olaszul is.
A KNA szerint Német László a Katolikus Egyház Ferenc pápa által elindított szinodális reformfolyamatának egyik úttörője és vezető alakja. A szinodalitás olyan egyházi kormányzási modellt jelent, amelyben a döntéshozatal nem csupán a hierarchia csúcsán történik, hanem a párbeszéd, a részvétel és a közösség minden tagjának bevonásával. A Katolikus Hírügynökség érdekességként említi, hogy Nagybecskereken, Német korábbi püspöki székhelyén már jóval a vatikáni szinodális folyamat hivatalos elindítása előtt megkezdődött egy egyházmegyei szinódus, ami mutatja elkötelezettségét a reform iránt.
Német bíboros híd szerepet tölthet be Kelet és Nyugat között, különös tekintettel arra, hogy a katolikus egyház Szerbiában kisebbségben van. Az Aleteia portálnak adott interjújában ő maga is hangsúlyozta, hogy nem „szerb bíboros”, hanem „bíboros Szerbiában”, utalva arra, hogy a katolikus egyház kisebbségi helyzetben van az ortodox többségű országban.
A konklávé, amely holnap kezdődik a Vatikánban, szigorú titoktartás mellett zajlik, és a bíborosok teljesen el vannak zárva a külvilágtól a választás ideje alatt. A Tanjug hírügynökség kiemeli: Német bíboros részvétele ebben a történelmi eseményben nemcsak a katolikus közösség, hanem egész Szerbia számára jelentőséggel bír.




Sajnos a "világsajtó" újságírói másodkézből szerzik információikat,mert nagy ívben elkerülték a főpap volt állomáshelyét, a Bánátot.