Szerbia
A "tanulni vágyó diákok" szombaton irodalmi estet szerveznek a parlament előtt
Betűméret:             

A "tanulni vágyó diákok" ma a szerb elnöki hivatal melletti Pionír parkban tartottak sajtótájékoztatót annak kapcsán, hogy Vidovdan alkalmából irodalmi estet szerveznek a szerb parlament előtt, amely ugyancsak közel van táborhelyükhöz, ahol március eleje óta sátoroznak.

„Köszönjük, hogy ma eljöttetek, hogy támogassatok bennünket. Ti tudjátok a legjobban, min ment keresztül a népünk, a társadalmunk, az államunk, és különösen mi, akik a Pionír parkban vagyunk. Ezért nem véletlen, hogy épp ma, Vidovdan napján szólalunk meg, amikor Szerbia mindig a nehezebb, de helyes utat választotta. Mi is úgy döntöttünk, hogy harcolunk, méghozzá az igazságért, az igazságosságért, a jövőért, és hogy ne legyünk senki politikai ambícióinak túszai” – mondta Miloš Pavlović, a "tanulni vágyók" vezetője.

Elmondása szerint volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, elszabadultak a dolgok.

„Amikor most visszatekintek a kezdetekre, világosan látom, az volt a legnehezebb, hogy csak néhányunkban volt meg a bátorság, hogy nyilvánosan fellépjen, és szót emeljen a blokádok ellen, a félelem és sértegetések ellenére. Sértegettek, megbélyegeztek bennünket, és ez az ellenünk intézet fizikai támadásban csúcsosodott ki. Az ellenem elkövetett támadás kísérlet volt arra, hogy megtörjenek bennünket” – mondta Pavlović, aki azután még hosszasan ecsetelte, miféle zaklatásokat és fenyegetéseket kellett átélniük.

Mint fogalmazott, az őket támadók, "nem válogattak az eszközökben, mi viszont úgy döntöttünk, hogy nem gyűlölettel válaszolunk. Higgadtan néztünk szembe azokkal a diáktársainkkal, akikkel tegnap még együtt uzsonnáztunk, ma pedig gondolkodásmód alapján megosztanak minket. Végtelenül büszke vagyok minden emberre a Pionír parkban: az elszántságukra, harciasságukra, bátorságukra. Kiemelném különösen az állhatatosságukat – milyen kitartóan küzdöttünk”, mondta, hozzátéve: azon az éjjelen mosollyal az arcukon aludtak el, mert tudták, hogy a helyes oldalon állnak.

Azt is megemlítette, hogy korábban bejelentették: Vidovdanon éhségsztrájkba kezdenek, ha nem nyitják meg a karokat és nem kezdődik újra az oktatás.

Pavlović köszönetet mondott Istennek, valamint Aleksandar Vučić szerb elnöknek, aki – mint fogalmazott – kezdettől fogva támogatta őket, és hozzátette: a helyzet normalizálódik, és „akkor van vége, amikor Szerbia azt mondja, hogy vége – és sehogy másként.”

„Ma örömmel mondhatom, hogy sikerült: megnyílnak a karok, a hallgatók visszatérnek az előadótermekbe, hétfőtől gyakorlati óráim lesznek, készülök a vizsgaidőszakra, ami 10 nap múlva lesz – és mondhatom, hogy megérte a harcunk” – mondta Pavlović.

Hozzátette: győzelmüket nem kiabálással, trombitákkal, vuvuzelákkal fogják ünnepelni, hanem méltósággal, mert – ahogy hangsúlyozta – a tudás és a műveltség győzött.

„Az ünneplés kultúrán, egységen, egy irodalmi délutánon vagy estén keresztül történik a képviselőház előtt, 16 órakor kezdve” – mondta.

A parlament előtti térre nagy számban érkeznek állampolgárok, akik részt kívánnak venni az irodalmi esten, melyet a tanulni vágyó diákok szerveznek.

Hosszú sorokban érkeznek az emberek a Branko hídon keresztül – melyet lezártak a forgalom elől –, de jönnek a Jogi Kar felől is. Egy motoros konvoj is útnak indult az irodalmi délutánra a Szerbiai Képviselőház elé, ezt egyes sajtóhírek szerint maga Miloš Vučević, az Szerb Haladó Párt elnöke vezeti.

A forgalom le van zárva a Takovska utcában is, jelenleg hosszú sorok állnak a parlament előtti térre való belépéshez.

A parlament épülete körül fémkordonokat állítottak fel, és jelen vannak a rendőrség és a mentőszolgálat járművei is.

Az épület előtt színpadot állítottak fel, hangszórókból szól a zene. Több ivóvizes tartály is ki van helyezve, valamint étel- és italstandok. A rendőrség jelentős erőkkel biztosítja a helyszínt.

A tanulni vágyó diákok március 6-a óta tartózkodnak a Pionír parkban, követelésük, hogy minden egyetemen újrainduljon az oktatás.

A háborús veteránok, akik őrzik azt a sátrat, amelyben Dijana Hrka immár 14 napja éhségsztrájkot folytat, azt mondták, hogy a nő állapota stabil és változatlan, írja az N1. Tegnap felkeresett egy magánklinikát, ahol megvizsgálták, infúziót és oxigénterápiát kapott. Az orvosok azt javasolták, hogy maradjon...
2025. NOVEMBER 15.
[ 11:10 ]
A bíróság újabb három hónappal meghosszabbította Tomislav Momirović volt építésügyi miniszter házi őrizetét – írja a Vreme. Momirović azon vádlottak csoportjába tartozik, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Újvidék–Szabadka–Kelebia gyorsvasút építése során 115 millió dollárral károsították meg a...
2025. NOVEMBER 14.
[ 17:45 ]
A Medigroup általános kórház közölte, hogy Dijana Hrkát ismét felvették az intézménybe egészségi állapotának romlása miatt, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást. A Medigroup általános kórházból, Dijana Hrka állapotának felmérése után azt közölték, hogy a páciens számára biztosították az orvosi...
2025. NOVEMBER 14.
[ 15:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó