Szerbia
Amnesty: Riasztóak a felvételek
Betűméret:             

Az Amnesty International és a Civil Rights Defenders szervezetek közös nyilatkozatukban úgy értékelték, hogy azok a felvételek, amelyeken a szerb rendőrség válogatás nélkül céloz békés tüntetőkre, riasztóak, és a hatóságoknak sürgősen ki kell vizsgálniuk és magyarázatot kell adniuk azokra az állításokra, amelyek szerint civil ruhás, álarcos személyek célzottan lépnek fel a tüntetőkkel szemben.

Rámutattak, hogy a letartóztatások széles körben elterjedtek, és több állítás szól jogellenes és aránytalan erőszak alkalmazásáról a tüntetők őrizetbe vétele során.

„Az állam felelőssége biztosítani a közrendet, valamint reagálni az egyedi erőszakos esetekre, de az erő alkalmazása mindig csak a legvégső eszköz lehet, amely szigorúan szükséges és arányos ahhoz, hogy elérje a legitim célt. A rendőrség kemény fellépése a békés véleménynyilvánítással szemben nem igazolható” – hangsúlyozza a közlemény.

Enyhébb agyvérzést kapott az életfogytig tartó börtönbüntetését töltő Ratko Mladić volt boszniai szerb hadseregparancsnok Hágában - közölte a fia, Darko Mladić. A Danas című belgrádi napilap beszámolója szerint Ratko Mladićot a múlt pénteken kórházba szállították, de még ugyanazon a napon visszavitték a...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 17:59 ]
Határozatképesség hiányában elhalasztották a szerb parlament ülését, amelyen a kormány elleni bizalmatlansági indítványról tárgyaltak volna. Az ülést csütörtökre, április 16-ára 10 órára napolták el. Az ülés ma 11 órakor kezdődött, de röviddel a megnyitás után félbeszakadt, mivel mindössze 47 képviselő...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 15:53 ]
A különleges bíróság előtt folytatódott a tárgyalás a Vezérkar ügyében, ahol Nikola Selaković kulturális miniszter részletesen ismertette védekezését, és tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. A vádirat szerint ő és több társa visszaélt hivatali helyzetével, illetve szabálytalanul jártak el a Vezérkar...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 14:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó