Szerbia
Egy bizottság fogja megítélni, hogy túlzott erőt alkalmazott-e a rendőrség
Betűméret:             

Željko Brkić, a rendőrség igazgatóhelyettese kijelentette, hogy felmerült a gyanú a túlzott erő alkalmazására vonatkozóan, de ezt „ellenőrizni kell”.

Az Insajder kérdésére, miszerint történt-e az elmúlt napokban túlzott erő alkalmazása, Brkić úgy válaszolt, hogy erről nem tud nyilatkozni a Belügyminisztériumon belüli bizottság hivatalos értékelése előtt.

Elmondta, hogy az értékelést a minisztériumi bizottság végzi el. Hozzátette, hogy a munka értékelésére pontos jogszabályi előírások és eljárások vannak, valamint hogy a kényszerítő eszközök alkalmazását a belső ellenőrzési szektor is felügyeli, írja a FoNet.

A számos reakciót, köztük az Európa Tanács emberi jogi biztosának és a Szerbiai Ügyvédi Kamara figyelmeztetéseit említve Brkić elmondta, hogy valóban fennáll a gyanú, de ezt „csak a rendőrségi eljárás igazolhatja”.

„A gyanú fennáll, de azt egyedül a rendőrség által ismert eljárásban lehet igazolni. Tehát nem adhatok végleges értékelést arról, amit a médiában láttunk, különösen, ha súlyos testi sértésről van szó” – tette hozzá Brkić.

Szerbiában ma többnyire felhős, szeles és érezhetően hűvösebb idő várható, helyenként esővel, reggel és délelőtt pedig záporokkal és zivatarokkal, amelyek néhol kiadósabbak is lehetnek – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Mérsékelt és erős északnyugati szél fog fújni, keleten időnként...
2025. JÚLIUS 9.
[ 9:04 ]
Az energetikai minisztérium új nyilvános pályázatot hirdetett az energiahatékonyság növelését célzó projektek finanszírozására a közintézmények esetében, amelyre a helyi önkormányzatok pályázhatnak. A szaktárca vezetője, Dubravka Đedović Handanović elmondta, hogy az idei évben összesen 571,3 millió dinárt...
2025. JÚLIUS 8.
[ 16:31 ]
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma kijelentette: reméli, Szerbia és Izrael minden területen – a gazdaságban, kultúrában, sportban és tudományban – tovább fogja erősíteni barátságát és együttműködését. Jeruzsálemben, a Kneszet elnökével, Amir Ohannal folytatott találkozó után Brnabić elmondta, hogy a szerb...
2025. JÚLIUS 8.
[ 11:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó