Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma kijelentette: reméli, Szerbia és Izrael minden területen – a gazdaságban, kultúrában, sportban és tudományban – tovább fogja erősíteni barátságát és együttműködését.
Jeruzsálemben, a Kneszet elnökével, Amir Ohannal folytatott találkozó után Brnabić elmondta, hogy a szerb és a zsidó nép mindig egymás mellett állt.
„A mi barátságunk és politikai kapcsolataink – ahogy Ön is említette – a régmúltra nyúlnak vissza. A szerb és a zsidó nép mindig együtt állt, és sokat szenvedett, különösen a második világháború alatt. Gondoskodnunk kell arról, hogy a világ soha ne felejtse el ezt, és hogy ne történjen meg a történelem átírása, hanem hogy a holokausztra örökké emlékezzünk” – mondta Brnabić.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években Szerbia és Izrael politikai és gazdasági kapcsolatai folyamatosan erősödnek, írja a Tanjug.
Ünnepélyes fogadtatás a kneszet előtt
A jeruzsálemi izraeli parlament, a Kneszet előtt ünnepélyesen fogadták Ana Brnabićot, ahol elhangzott a két ország himnusza, vörös szőnyeget terítettek le, valamint kihelyezték Szerbia és Izrael zászlóit. Brnabić beírta magát a vendégkönyvbe, majd négyszemközti megbeszélést folytatott Amir Ohannal.
A szerbiai delegáció tagjaként Brnabić találkozik az Izrael–Szerbia Baráti Parlamenti Csoport tagjaival is. A küldöttségben jelen van Milovan Drecun, a Szerbia–Izrael Baráti Csoport elnöke is.


