Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke felszólította az Európai Uniót és más nemzetközi partnereket, hogy ne nézzenek félre a szerbiai utcai megmozdulások kapcsán, amelyeket szerinte egyes „blokádot szervező” csoportok gerjesztenek. Mint mondta, ezek a csoportok nemcsak a politikai nézetkülönbségek miatt zavarják meg a közrendet, hanem emberek otthonainál is megjelennek, fenyegetést jelentve a biztonságukra.
A novi pazari incidensekkel kapcsolatban Brnabić hangsúlyozta: az állam mindent megtesz a feszültség enyhítése érdekében. A történteket „előre kitervelt provokációnak” nevezte, amely szerinte a nemzetiségi ellentétek szítására irányult, de ezt sikerült elkerülni Aleksandar Vučić „kiegyensúlyozott politikájának” köszönhetően.
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke szerint a történtek az ország destabilizálására irányulnak. Felszólította a koalíciós partnereket, különösen a Novi Pazarhoz köthető politikai erőket, hogy világosan foglaljanak állást a történtekkel kapcsolatban. Mint fogalmazott: a hallgatás egyenlő a támogatással, amit az SNS elfogadhatatlannak tart.
Vučević szerint a novi pazari események után több városban – köztük Belgrádban, Újvidéken és Nišben – támadás érte a párt irodáit. Hozzátette: várják Rasim Ljajić és Usame Zukorlić pártjainak nyilvános álláspontját, különösen azért, mert Zukorlić egyik közeli munkatársa részt vett a zavargásokban.

