Szerbia
Újvidéken is fokozódhatnak a feszültségek
Betűméret:             

Az újvidéki egyetemisták csütörtök reggel tüntetést tartanak a képviselő-testület épülete előtt. A demonstráció 9:30-kor kezdődik, közvetlenül az ülés kezdete előtt.

A szervezők szerint a városvezetés ismét megtagadta, hogy képviselőik részt vegyenek az ülésen, noha erre korábban hivatalos kérelmet nyújtottak be. „Ha nem engednek be, odakint fogunk jelen lenni” – fogalmaztak közleményükben.

A tiltakozók kifogásolják, hogy a közgyűlés napirendjén szerepel egy emlékmű felállításának a javaslata, amit a novemberi tragikus esemény áldozatainak szánnak. Ezt a lépést képmutatásnak tartják, mivel – állításuk szerint – a hatalom korábban elutasította a tiltakozók követeléseit, rendőri erőszakot alkalmazott, és politikai ellenfeleket zárt ki a közéletből – írja a 021.rs.

„Kilenc hónapig vonultunk békésen, ők pedig közben kigúnyolták a tragédiát, bántalmazták az embereket, és most emlékművet akarnak állítani”

– írják. Hozzátéve: jelenlétükkel igazságot és felelősségre vonást követelnek.

A legutóbbi képviselő-testületi ülés június 17-én zajlott le, amikor a tiltakozók megpróbálták blokád alá vonni az épületet, de a rendőrség rohamfelszerelésben visszaszorította őket.

Tovább melegszik az idő Szerbiában - illusztráció
2025. JÚLIUS 31.
[ 8:39 ]
Aleksandar Vučić államfő az RTS-nek adott interjújában hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy „az érzelmek elcsituljanak, és mindenki leüljön tárgyalni”, különös tekintettel a Novi Pazarban történt eseményekre, amelyek egyaránt megrázták a szerbeket és a bosnyákokat is. Vučić szerint minden felelőst elszámoltatnak, mert...
2025. JÚLIUS 30.
[ 20:29 ]
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke felszólította az Európai Uniót és más nemzetközi partnereket, hogy ne nézzenek félre a szerbiai utcai megmozdulások kapcsán, amelyeket szerinte egyes „blokádot szervező” csoportok gerjesztenek. Mint mondta, ezek a csoportok nemcsak a politikai nézetkülönbségek miatt zavarják meg a...
2025. JÚLIUS 30.
[ 14:26 ]
A Crvena zvezda és a gibraltári Lincoln Red Imps közötti Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt zavargások törtek ki Belgrádban, amelyek során több rendőr is megsérült – közölte a szerb Belügyminisztérium. A rendbontók nemcsak a közrendet zavarták meg, de a rendfenntartó erőkre is rátámadtak. A tárca hangsúlyozta: a...
2025. JÚLIUS 30.
[ 12:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó