Szerbia
Az EU szerbiai nagykövete: A párbeszéd az egyetlen út a továbblépéshez
Betűméret:             

Az Európai Unió szerbiai nagykövete, Andreas von Beckerath felszólította a szerbiai politikai színtér szereplőit, hogy tegyenek erőfeszítéseket a feszültségek csökkentésére, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd az egyetlen út a továbblépéshez.

A nagykövet a Kvinta-országok képviselőivel közösen találkozott hétfőn Ana Brnabić szerb házelnökkel, és elítélte az erőszak és a gyűlölet minden formáját. Hangsúlyozta, hogy kerülni kell a politikai ellenfelek és párthelyiségek elleni támadásokat, másfelől tiszteletben kell tartani az alapvető jogokat, köztük a békés gyülekezés jogát.

A Tanjug híre szerint Von Beckerath rámutatott: a rendőrségi fellépésnek arányosnak kell lennie, minden túlzott erőszak gyanúját pedig megfelelően ki kell vizsgálni. Külön aggodalmát fejezte ki az újságírók elleni fenyegetések és erőszakos cselekmények miatt.

A találkozón szó volt a politikai helyzetről, a választási rendszer reformjáról és a médiára vonatkozó változtatásokról is. A nagykövet hangsúlyozta, hogy Szerbia európai útja kínál megoldást számos kihívásra, köztük a jogállamiság, a médiaszabadság és a civil társadalom megerősítése terén fennállókra is.

A háziőrizetben lévő volt minisztert, Goran Vesić korábbi építésügyi minisztert az elmúlt éjszaka sürgősen meg kellett műteni állapota romlása miatt. A hírt testvére, Zoran Vesić közölte. „Posztoperatív komplikációk miatt a testvérem, Goran egészségi állapota hirtelen rosszabbodott, ezért éjszaka sürgősen...
2025. AUGUSZTUS 18.
[ 11:04 ]
A belgrádi rendőrség azzal a gyanúval vett őrizetbe egy 55 éves férfit, hogy Molotov-koktélt dobott a néhai Tito elnök földi maradványait és emlékét őrző Virágházra. A gyanú szerint G.M. hétfőn reggel 6 óra körül megpróbálta felgyújtani a Május 25-e múzeumi komplexumhoz tartozó épületet. Senki sem sérült meg az...
2025. AUGUSZTUS 18.
[ 9:23 ]
Vasárnap este is tiltakozó megmozdulásokat tartottak Szerbia több városában. A hatalommal szembenálló polgárok többek között Újvidéken, Palánkán, Belgrádban, Kruševacon, Kraljevóban, Čačakon és Nišben gyűltek össze. Az N1 televízió tudósítása szerint Nišben a polgárok a rendőrség épülete előtt gyűltek...
2025. AUGUSZTUS 17.
[ 22:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó