Szerbia
A Deutsche Welle a szerbiai tiltakozásokról: Innentől bármi elképzelhető
Betűméret:             

Szerbia városainak utcái napok óta éjjelente lángokban állnak, a demonstrálók, a rendőrség és a Szerb Haladó Párt támogatóinak összecsapása folyamatos. A több mint kilenc hónapja tiltakozók az államot vádolják elnyomással, míg Aleksandar Vučić elnök azt üzeni, hogy a kemény válasz még csak ezután következik.

Kilenc hónapnyi viszonylag nyugodt tiltakozások után Szerbia utcái már nem a demonstrációs felvonulásoknak adnak helyet, hanem háborús állapotra emlékeztető jeleneteknek. A demonstrálók és a rendőrség közötti összecsapások, a gumibotok, a könnygáz, a füstbombák, a fáklyák és a hatalmi párt, a Szerb Haladó Párt (SNS) irodáinak szétverése estéről estére ismétlődik az országban, írja a Deutsche Welle.

Neda Vrebac, az újvidéki polgári csoport tagja, aki hónapok óta az utcán van a portálnak azt nyilatkozta, az emberek dühösek, és az utcai erőszak csupán a rezsim által alkalmazott erőszakra adott reakció. „Puszta kézzel indultunk a bajonettek ellen” – mondja Vrebac a DW-nek. „Személy szerint én, és más rendszeres tüntetők is nagyon zaklatottnak, bizonytalannak és veszélyeztetettnek érzik magukat. És ez annak következménye, hogy fasizmusban élünk, annak minden megjelenési formájával” – értékeli Vrebac.

Az utcákra vonuló tiltakozók pedig egyre gyakrabban nem tudják, hogy a rendőrséggel vagy a Szerb Haladó Párt (SNS) félkatonai/félrendőri erőivel kerültek-e szembe. A közösségi médiában terjednek azok a felvételek, amelyeken maszkos fiatalok láthatók botokkal, amint a demonstrálók felé rohannak, és a sajtó arról ír, hogy az SNS támogatóinak között voltak olyanok is, akiket korábban emberölés kísérletéért, erőszakos viselkedésért ítéltek el, sőt egykori szurkolói vezető is, akit 2009-ben egy francia szurkoló, Brice Taton meggyilkolásáért ítéltek el.

„A hatalom bűnözői segédlettel utcai háborút hirdetett a polgárok ellen. De már nincs visszalépés, elértük a végső határt” – mondja Radivoje Jovović, a Szabad Polgárok Mozgalmából a DW-nek. „A polgárok megértették, hogy a maffiával nincs helye a parlamenti demokráciának, a maffiával nincs többé tárgyalás, legfeljebb a hatalom átadásáról.”

Jovović úgy véli, hogy az utcai erőszak a hatalom idegességének következménye, mert nem tudják kezelni a válságot. „A hatalom az, amely megtagadta a tüntetők jogos követeléseinek figyelembevételét, és erőszakosan indult a békés, az erőszakot kerülő tüntetők ellen. Csakhogy a türelemnek vége. Az SNS nem hitt nekünk, amikor azt mondtuk: ’Óvd magad a türelmes ember haragjától’, és most olyan bűnöket követtek el, amelyek felgyorsították a végkifejletet” – teszi hozzá Jovović.

Az állam válasza

Közben a rendőrség is erőszakot kezdett el alkalmazni. A polgárok és a média kamerákkal számos esetet rögzített a rendőri brutalitásról, a belgrádi Nikolina Sinđelić azt nyilatkozta, az egyik rendőri egység parancsnoka, Marko Kričak „pofozta és a falhoz verte a fejét”, miközben „kurvának” nevezte. „Azt mondta, hogy le fog vetkőztetni és megerőszakol mindenki előtt, miközben mindenki nézni fogja. Én dühös voltam, ő azt mondta: ´Kérjél szépen, hogy hagyjam abba a verést’” – mesélte Sinđelić az N1 tévének.

Miközben éjszaka a gumibotok villantak, a nappali órákban tömeges előállítások következtek. Több kormányközeli média is közzétett egy felvételt, amelyen fiatal férfiak térdelnek a fal mellett, homlokuk a falnak támasztva, kezük a hátuk mögött, miközben mögöttük egy-egy rendőr áll. Sokakat a felvétel a háborús táborok képeire emlékeztetett, Neda Vrebac szerint legalább háromuk olyen húszéves, akiket a rendőrség előállított, bár nem is vettek részt a tüntetéseken. Egyikük Vukašin Kurilić, akinek családját személyesen is ismeri. „Ők a csoportomból valók, mindent támogatnak, de nem aktív résztvevői a tüntetésnek. A bolt felé tartott, mikor előállították. Volt nála néhány szatyor, és amikor hozzájuk értek, ellenkezett. Azt mondta – nem tettem semmit. Aztán átkutatták, találtak nála egy asztmapumpát, azt hitték, hogy paprikaspray, és berakták a rendőrautóba. Előtte nem volt semmilyen szabálysértése” – meséli Vrebac a DW-nek.

Vučić „kemény választ” ígér

Aleksandar Vučić szerb elnök az állam kemény válaszát ígéri néhány napon belül, de tagadja, hogy rendkívüli állapot bevezetéséről lenne szó. „Egy ponton mindenki láthatja majd az állam teljes elszántságát. Mindent fel fogunk használni, ami rendelkezésünkre áll, hogy visszaállítsuk a rendet, a békét az országunkban, és ezt meg is tesszük. Minden külső nyomással szemben fellépünk, mindenki ellen, aki fenyeget minket, aki figyelmeztet minket, hogy mit szabad és mit nem, miközben eddig csak azt láttuk, hogy ők az országunkba a káoszt hozták. És győzni fogunk” – mondta Vučić.

Minapi televíziós beszédében a tüntető diákokat és polgárokat az állam megbuktatásával vádolta, összehasonlítva őket a fasisztákkal és nácikkal, és azt mondta, hogy csak idő kérdése, mikor ölnek meg valakit. És ettől a forgatókönyvtől valóban sokan tartanak.

A tehetetlenség egyensúlya marad

Zoran Stojiljković, a Politikatudományi Kar nyugalmazott professzora, ezt az állapotot a tehetetlenség egyensúlyának nevezi, amelyben mindkét félnek problémát jelent a fölény megszerzése, és egyiknek sincs világos stratégiája. „Úgy gondolom, hogy Vučić sem vágyik a rendkívüli állapotra, mert nincs kapacitása annak fenntartására, ha az emberek nem hajlandók tiszteletben tartani, és nyilvánvalóan nem is teszik. A kívánatos kiút mindenképp valamilyen párbeszéd, viszonylag tisztességes választási feltételek és választások néhány hónapon belül, az idei év végéig vagy a jövő év elejéig” – értékeli Stojiljković.

Ezért kulcsfontosságú, hogy a diákok, akiknek még megvan a hitelességük, ők mozgósítsák a polgárokat. „Hogy világosan elmondják az embereknek, mit kapnak, ha ők győznek, és mit fognak tenni ésszerű időn belül, hogy normális választások legyenek egy-két éven belül, és hogy ez soha többé ne ismétlődjön” – teszi hozzá Stojiljković.

Minden, ami ettől eltér, a rendszer lassú rothadásához vezethet, amely hosszú ideig eltarthat és számos forgatókönyvet hozhat – a nyílt elnyomástól az újabb tüntetéshullámokig és sztrájkokig. Az egyetlen állandó: a bizonytalanság.

Tizenegyedik napja éhségsztrájkol Dijana Hrka, annak a fiatalembernek az édesanyja, aki az újvidéki tragédia következtében vesztette életét. A nő a belgrádi parlament épületének közelében tiltakozik, és továbbra sem hajlandó abbahagyni az éhségsztrájkot, noha egészségi állapota egyre romlik. „Legyengültem, leesett...
2025. NOVEMBER 12.
[ 17:31 ]
A Védelmi Minisztérium és a szerb katonaság cáfolta azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint katonákat helyeztek volna át más egységekbe a tüntetések támogatása miatt. A minisztérium közleménye szerint a szerb katonaság tagjainak más egységekbe történő áthelyezése kizárólag a szolgálati...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:10 ]
Szerbia minden technikai feltételt teljesített az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, de a tagságról szóló döntés továbbra is a tagállamok politikai akaratán múlik – jelentette ki Đuro Macut szerb miniszterelnök a Szerbia Palotában megrendezett Euronews Adria Summit konferencián. Hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó