Szerbia
Vučić az Euronewsnek: A párbeszédre való felhívás érvényben marad, egyszer tárgyalniuk kell valakivel
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ismételten felajánlotta a párbeszéd lehetőségét a tüntetőknek, akik már majdnem tíz hónapja tiltakoznak országszerte.

Az államfő hétfőn az Euronewsnak adott interjúban hangsúlyozta, hogy a belgrádi kormány továbbra is elkötelezett a nyílt vita mellett, annak ellenére, hogy – mint mondta – a tiltakozók eddig elutasították felajánlásait.

„Ez nem az első alkalom, hogy felhívást tettem. Nyílt televíziós vitát is ajánlottam. Kész voltam nyilvánosan beszélni erről, mert hiszem, hogy a párbeszédnek nincs alternatívája” – mondta Vučić. Hozzátette, hogy ajánlata mindaddig érvényben marad, amíg azt el nem fogadják, mert – mint mondta – egyszer majd mindenképpen tárgyalniuk kell valakivel.

Mint ismeretes, a tiltakozásokat vezető egyetemisták elutasították a szerb elnök minapi meghívását, kijelentve: Vučićtyal csak akkor hajlandók tárgyalni, ha előbb előrehozott választásokat ír ki és teljesíti követeléseiket.

A demonstrálók néhány nap híján tíz hónapja követelik az újvidéki vasútállomás épületénél történt, 16 ember életét követelő tragédia körülményeinek kivizsgálását és a felelősök megbevezését. Követeléseik között szerepel már a parlamenti előrehozott választások kiírása is, amit a hatalom elutasít.

Vučić állítása szerint az elmúlt fél évben legalább háromszor felajánlotta a választások megtartását – köztük egy népszavazást saját elnöki mandátumáról –, ám a tiltakozók minden javaslatát visszautasították.

„Rengeteg feladatunk van, sok dolog vár ránk. Nem lehet állandóan csak választásokat tartani. Most pedig azt mondják, hogy az egyetlen dolog, amire szükség van, az a választás” – mondta az elnök. Hozzátette: még egy-másfél évig marad hivatalában, majd új államfőt választanak.

Az újvidéki tragédia a korrupció kérdését is napirendre emelte. A tüntetők szerint az előtető összeomlása a hanyag kivitelezés és a rendszeres visszaélések következménye. Vučić ezzel szemben úgy véli, hogy a korrupciót sokszor ürügyként használják a kormány elleni elégedetlenség kifejezésére. Korrupció ugyanis, szerinte, más országokban is van.

Az interjúban Vučić ismét megerősítette: Szerbia továbbra is elkötelezett az európai integráció mellett.

„Amíg én állok az ország élén, Szerbia szilárdan az európai úton marad, elkötelezetten és határozottan végrehajtva a szükséges reformokat” – mondta.

A külpolitikai kérdéseket érintve az államfő kijelentette: kapcsolatai Vlagyimir Putyin orosz elnökkel továbbra is korrektek, és szerinte Putyin „kész lenne békemegállapodással lezárni az ukrajnai háborút”. Hozzátette: Belgrád kész lenne vendégül látni mind Putyint, mind Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt béketárgyalásokra, amennyiben ők erre hajlandóságot mutatnának.

A mai, teljes szerbiai vasúti közlekedés leállításával – közvetlenül a délutánra meghirdetett belgrádi tüntetés előtt – sérül a polgárok alkotmányban garantált békés gyülekezéshez való joga – jelentette ki Rodoljub Šabić ügyvéd és jogi elemző. Írásos nyilatkozatában közölte, hogy emiatt az...
2026. MÁJUS 23.
[ 17:18 ]
Szombaton hajnalban leállították az összes vonat közlekedését Szerbiában. A Srbija Voz erről szóló közleményét 4 óra 43 perckor tette közzé honlapján. „A Srbija Voz tájékoztatja utasait, hogy május 23-án 4 óra 15 perckor a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra határozatlan időre leállította az összes vonat...
2026. MÁJUS 23.
[ 9:04 ]
Az ország északi részén és Belgrádban többnyire napos és meleg idő várható. Az ország többi részén változékony időjárásra kell számítani, helyenként esővel és zivatarokkal. Egyes területeken rövid ideig tartó jégdara, jégeső és viharos szél is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 27...
2026. MÁJUS 23.
[ 7:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó