Szerbia
Vučić: 2026 decemberéig Szerbiában is bemutatják a repülő autókat
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök Pekingben több mint tíz állam- és kormányfővel folytatott megbeszélést, köztük Ilham Alijev azerbajdzsáni és Savkat Mirzijojev üzbég elnökkel, valamint Robert Fico szlovák miniszterelnökkel.

A tárgyalásokon szó esett Szerbia európai integrációjáról, a kétoldalú együttműködés lehetőségeiről, valamint az ukrajnai háborúval összefüggő kérdésekről is. Vučić hangsúlyozta, hogy a kínai vezetőkkel és több nagyvállalat képviselőivel is találkozott, köztük az Xpeng nevű technológiai céggel, amely a repülő autók fejlesztésének egyik úttörője.

Az államfő bejelentette, hogy 2026. december 1-jéig Szerbiában bemutatják az első repülő autókat. A szélesebb körű alkalmazásra és a technológia részletes ismertetésére a 2027-es belgrádi világkiállításon kerül majd sor. Vučić emlékeztetett: sokan kételkedtek, amikor korábban repülő autókról beszélt, ám most beigazolódik, hogy az ígérete nem volt alaptalan.

Az elnök a kínai katonai parádén való részvételről is beszámolt, ahol szerinte nemcsak a hadsereg látványos erősödése, hanem Kína iparának és technológiai szektorának dinamikus fejlődése is szembeötlő volt. Mint mondta, Kína „lenyűgöző előrelépést” ért el, amely példát mutat a világ többi részének is.

Dijana Hrka, az újvidéki vasútállomásnál történt előtető-omlásban életét vesztett Stefan édesanyja folytatja november 2-án megkezdett éhségsztrájkját. Közben Aleksandar Vučić szerb elnöknek, aki beszélgetésre hívta, azt üzente, hogy „a szerb parlament előtt várja őt”. Hrka az RTS-nek nyilatkozva, Vučić...
2025. NOVEMBER 9.
[ 13:18 ]
Ma a ködös reggelt követően Szerbia egyes részein napközben mérsékelten vagy teljesen borult idő várható, délen és délnyugaton helyenként gyenge esővel – közölte előrejelzésében a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge, helyenként mérsékelt déli szél fúj majd, északon pedig gyenge északi. A...
2025. NOVEMBER 9.
[ 10:19 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a Solidarnost polgári mozgalom azon felhívására reagálva, hogy Szerbia vezessen be szankciókat Oroszország ellen és így oldja meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) kérdését, kijelentette: a Nemzetbiztonsági Tanács döntéseit kizárólag Szerbia érdekei vezérlik. Az RTS-nek nyilatkozva...
2025. NOVEMBER 8.
[ 21:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó