Szerbia
Dačić: Előre eltervezett erőszak volt pénteken, tömeges támadás érte a rendőröket Újvidéken
Betűméret:             

Ivica Dačić belügyminiszter a Szerbia, halljuk egymást? elnevezésű tiltakozás során, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar előtt történt összecsapás kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „tömeges támadás érte a rendőrség tagjait”.

Mint mondta, megdöbbentő a rendőrök elleni erőszak, amely szerinte nyilvánvalóan előre eltervezett és egyeztetett volt, mert valakinek „politikai üzemanyagra” van szüksége a feszültségkeltéshez. A miniszter az RTS műsorában közölte, hogy 13 rendőr megsérült, és 18 rendőrautóban keletkezett kár.

Dačić hangsúlyozta, hogy mindenki láthatta volna, hogy előre megszervezett támadásról volt szó, ha objektíven szemlélnék a helyzetet. Állítása szerint mintegy 3.000 ember vett részt az engedély nélkül megszervezett tiltakozás utáni, szándékos támadásban, miközben a rendőrök békésen álltak a helyükön.

A miniszter tagadta, hogy a rendőrség hanggránátokat használt volna, és hozzátette, hogy ilyen eszközzel nem is rendelkeznek. Szerinte a demonstrálók tojásokkal és kövekkel dobálták meg a rendőrkordont, illetve pirotechnikai eszközökkel, hanggránátokkal, festékkel, fáklyákkal, vasrudakkal és ismeretlen folyadékkal támadtak a rendőrökre.

Dačić elmondta, hogy a rendőrség a dékán, majd a rektor hívására ment ki a helyszínre. Leszögezte: nem a rendőrség támadott, hanem őket támadták meg.

A Rektorátus épületébe történő belépésről elmondta, hogy éjjel fél egykor kapott hívást Dejan Madićtól, és az ügyészséggel egyeztetve léptek be az épületbe. Bent 142 polgárt találtak, akiket igazoltattak. Nyolc személyt előállítottak, és jegyzőkönyvet vettek fel, mivel náluk könnygázt, golyóálló mellényt, kézi rádióadót találtak.

Hangsúlyozta, hogy a rendőrök nem agresszívek, de kötelességük megvédeni az életüket. A tüntetés során összesen 42 személyt állítottak elő, egy szolgálati fegyvert is lefoglaltak.

A rendőri túlkapásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az ügyészség és a belső ellenőrzés jelenleg több mint 80 ügyet vizsgál. Minden eseményt rögzítenek, és ha történtek visszaélések, azokat kivizsgálják. Ugyanakkor hozzátette: a rendőrségnek nem érdeke konfliktust kezdeményezni.

A belgrádi Pride kapcsán Dačić emlékeztetett, hogy ő volt a belügyminiszter az első melegfelvonulás idején is, még a Demokrata Párt kormányzása alatt. Hozzátette: „Akkor is engedélyeztük a felvonulást, még ha Dragan Đilas nem is helyeselte”.

Bírálta azokat a Pride-résztvevőket, akik szerint nincs szükség rendőri biztosításra: „Ha úgy gondolják, vonuljanak rendőri kíséret nélkül – de ezek a kijelentések nem tükrözik a valóságot”.

Dačić szerint a rendőrség gyakran válik céltáblává, miközben épp ők biztosítják a közrendet és az állami érdekeket. „Ma több ezer rendőrt küldünk Koszovóba. Ezeket a rendőröket kutyáknak nevezik, holott az életüket kockáztatják, míg mások csak sétálgatnak Belgrádban”.

Végül azt is kritizálta, hogy európai parlamenti képviselők részt vesznek a szerbiai tüntetéseken: „Szeretném látni, mi történne, ha a mi politikusaink jelennének meg az ő demonstrációikon”, zárta gondolatait a belügyminiszter.

34 fokig emelkedhet a hőmérséklet - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 8:36 ]
A szerbiai mezőgazdasági minisztérium arra szólította fel a termelőket, hogy ne égessék el a tarlót, a betakarítás után visszamaradt növényi maradványokat és más növényi hulladékot a földeken vagy azok közelében. A tárca emlékeztetett arra, hogy a tarló és a növényi maradványok szabadtéri égetését törvény...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:36 ]
Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után. A 6000...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 12:31 ]
Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter felmentését kéri a szerb kormánytól a Szerbiai Földmérési Szervezetek Egyesülete. A szervezet szerint erre a jogellenes építkezések, az ingatlan-nyilvántartás és a szakmai hatáskörök szabályozása terén hosszabb ideje fennálló problémák...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 11:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó