Szerbia
A rendőröknek kellett kimenekíteniük a belgrádi iskola igazgatóját a női mosdóból
Betűméret:             

Szerdán feszült helyzet alakult ki a belgrádi Pavle Savić Általános Iskolában, miután a tanulók szülei tiltakozó akciót tartottak az intézmény előtt. A szülők követelik, hogy az újonnan kinevezett igazgató, Nenad Tasić – a Szerb Haladó Párt ismert funkcionáriusa – azonnal távozzon posztjáról, és addig nem engedik gyermekeiket iskolába, amíg ez nem történik meg.

A tiltakozás délután kezdődött, majd a feszültség az épületen belül is folytatódott: a szülők egy része megszakította a tantestületi ülést, mások Tasić irodájába mentek be. Az igazgató ekkor kirohant és a női mosdóba zárkózott, ahonnan rendőri segítséget kért. A kiérkező rendőrök rövid időn belül kivezették az épületből. A szülők füttyel és síppal fejezték ki tiltakozásukat, kijelentve, hogy „nem kívánatos személynek” tekintik az új igazgatót.

A Nova.rs értesülései szerint a szülők hangsúlyozták: a diákok 95 százaléka nem ment iskolába aznap, órákat csak néhány tanár tartott, de alig volt tanulójuk. A szülők és a több mint 240 fős tantestület többsége az előző igazgató, Milan Krstić mellett áll, vagy azt szeretné, hogy valaki a jelenlegi helyettesek közül vegye át az intézmény vezetését.

Tasić kinevezése nagy felháborodást váltott ki, mivel a közösség petícióban kérte az Oktatási Minisztériumtól, hogy az iskola saját kollektívájából válasszon új vezetőt. A minisztérium azonban Dejan Vuk Stanković miniszter döntése nyomán Tasićot bízta meg az igazgatói feladatokkal. A szülők állítják, Tasić pártkötődése miatt nem alkalmas az iskola vezetésére, és korábbi munkahelyéről is emlékezetes, hogy pártrendezvényre vitte az iskola fűtéssel megbízott munkatársát, miközben a gyerekek tantermei fűtetlenek maradtak.

A szerb kormány elfogadta a 2026/2027-es tanévre vonatkozó államilag finanszírozott elsőéves felvételi keretszámokat a Szerb Köztársaság által alapított felsőoktatási intézményekben – közölte az Oktatási Minisztérium. Az állami költségvetésből finanszírozott alapfokú szakirányú, alapképzési és osztatlan...
2026. JÚLIUS 2.
[ 19:35 ]
A szerb kormány épületében ma adták át a 2026-os évre szóló, 14 különösen fejletlen község infrastrukturális fejlesztését támogató program szerződéseit, összesen 87 millió dinár értékben. A támogatásból a vízvezeték-, csatorna- és kommunális hálózat korszerűsítését finanszírozzák. Novica Tončev...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:12 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki Szerbia területére a várható heves időjárási jelenségek miatt, Belgrádra pedig külön riasztás van érvényben a kiadós zivatarok miatt. Az RHMZ honlapján közzétett figyelmeztetés szerint ma változékony időjárás várható záporokkal és...
2026. JÚLIUS 2.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó