Bratislav Gašić szerb honvédelmi miniszter az este munkavacsorán találkozott Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszterrel Belgrádban.
Gašić miniszter köszönetet mondott a magyar honvédelmi miniszternek, amiért Szerbiába látogatott, valamint azért, hogy részt vesz az Egység ereje nevű nagyszabású katonai parádén.
A két miniszter az országok közötti együttműködésről, valamint a védelmi együttműködés további irányairól tárgyalt, hangsúlyozva, hogy Szerbia és Magyarország kapcsolatai történelmileg a legmagasabb szinten vannak, írja a Tanjug.
A találkozón Gašić miniszter hangsúlyozta, hogy Szerbia katonai semlegességét megőrizve maximálisan elkötelezett a béke és párbeszéd előmozdítása, valamint a régió stabilitásának megőrzése mellett.
Gašić kiemelte, hogy a kétoldalú védelmi együttműködés intenzív és tartalmas, folyamatos mennyiségi és minőségi fejlődést mutat. Ez megnyilvánul az új területeken történő együttműködés gyakori kezdeményezésében, valamint a katonai és haditechnikai együttműködés erősítésében is – áll a minisztérium közleményében.
A magyar honvédelmi miniszter megköszönte a lehetőséget a tárgyalásra, hozzátéve, hogy a szerb–magyar védelmi együttműködés magas szinten van, és a jövőben is folytatódik a kölcsönös érdekű területeken.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




