Szerbia
Mától új szabályok érvényesek a schengeni övezetbe történő belépéskor
Betűméret:             

Az Európai Unió országai vasárnaptól fokozatosan bevezetik az új, digitális belépési-kilépési rendszert (EES). Az EU Tanácsának közleménye szerint a rendszer célja, hogy megerősítse a határok biztonságát és növelje az utasok számára a határátlépés hatékonyságát, emellett a nem uniós állampolgárok személyes adatainak elektronikus nyilvántartása.

A tájékoztatás szerint az új rendszer digitálisan rögzíti majd azoknak a nem uniós országokból érkező utazóknak a belépéseit és kilépéseit, valamint az útlevélből származó adataikat, ujjlenyomatukat és a fényképüket, akik rövid távú tartózkodás céljából lépnek be valamely EU-tagállamba.

Rasmus Stoklund, az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő Dánia bevándorlási és integrációs minisztere kijelentette, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a terroristák és az illegális migránsok ne tudjanak jogellenesen belépni a schengeni térségbe.

„Kulcsfontosságú, hogy hatékony ellenőrzést tartsunk fenn a harmadik országok állampolgárai felett, akik belépnek a schengeni térségbe, hogy ezáltal megerősíthessük a külső határok biztonságát. Az egész EU-ra kiterjedő IT-rendszerrel könnyebb lesz nyomon követni, ki lépi át határainkat” – mondta Stoklund.

A közlemény szerint az új határigazgatási rendszer javítani fogja a schengeni térség biztonságát és hozzájárul az illegális migráció megelőzéséhez.

„Mivel digitálisan rögzíti az útlevélből származó információkat és a biometrikus adatokat, az EES valós idejű információkat tud nyújtani arról, hogy az utazók betartották-e a schengeni térségben engedélyezett tartózkodási idejüket. Az EES emellett jelentősen csökkenti az identitással kapcsolatos visszaélések lehetőségét” – áll az EU Tanácsának közleményében.

A rendszer csak azokra az utazókra vonatkozik, akik nem EU-tagországok, illetve nem Izland, Liechtenstein, Norvégia vagy Svájc állampolgárai.

Fokozatosan vezetik be

Az EES-t fokozatosan vezetik be az európai országok külső határain, ami azt jelenti, hogy az adatgyűjtés lépésről lépésre indul el a határátkelőhelyeken, és a rendszernek 2026. április 10-éig kellene teljes mértékben működőképessé válnia – közölte az EU szerbiai sajtószolgálata.

Az EES-rendszert minden szárazföldi, tengeri és légi határátkelőhelyen bevezetik, összesen 29 schengeni országban.

A belépési/kilépési rendszer (EES) egy automatizált informatikai rendszer, amely az EU-n kívüli országok állampolgárainak rövid távú, legfeljebb 90 napos tartózkodását rögzíti bármely 180 napos időszakban. Ez az időkeret az összes EES-t alkalmazó európai országra egységesen érvényes – áll a közleményben.

Szerbiában ma változó és fokozott forgalomra lehet számítani az utakon – közölte a Szerbiai Motorosszövetség (AMSS). A nap elején és végén köd nehezítheti a látási viszonyokat. Az AMSS arra kéri a sofőröket, hogy csökkentsék a sebességet, és tartsanak biztonságos követési távolságot, mivel a csúszós útburkolat...
2025. NOVEMBER 8.
[ 8:45 ]
Marta Kos, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa üdvözölte az egységes választói névjegyzékről szóló törvény módosításainak elfogadását a szerbiai parlamentben, és kijelentette, hogy ez „fontos lépés”, és Brüsszel „örömmel várja a törvény gyakorlati alkalmazását”. Marta Kos az X...
2025. NOVEMBER 7.
[ 22:03 ]
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma Brüsszelben kijelentette: fontos, hogy az Európai Unió tagállamai elfogadják az Európai Bizottság ajánlását a 3. klaszter megnyitásáról, és hogy Szerbia folytathassa európai integrációs útját. Hangsúlyozta, hogy az egységes választói névjegyzékről szóló törvény...
2025. NOVEMBER 7.
[ 16:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó