A szerb állam közel 11 hektárnyi földterületet vásárolt vissza az Egyesült Arab Emírségekhez köthető Al Dahra vállalattól a szurcsini Nemzeti Stadion építéséhez – ugyanazt a földet, amelyet hét évvel ezelőtt még maga adott el az arab cégnek a PKB privatizációja során.
A Radar értesülése szerint az állam most 720 dinárt fizetett négyzetméterenként az Al Dahra arab vállalat birtokában lévő parcellákért. Ugyanezeket a területeket 2018-ban még 55 dinárért adta el – vagyis a visszavásárlási ár mintegy tizenháromszorosára emelkedett.
A kormány a Nemzeti Stadion, a 2027-es világkiállítás (EXPO) pavilonjai és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények építését nemzeti jelentőségű projektnek nyilvánította. Az eddigi számítások szerint a szurcsini komplexum költsége már most meghaladja a kétmilliárd eurót, de szakértők szerint ez az összeg a szerb beruházási gyakorlatnak megfelelően a kivitelezés során tovább fog nőni.
Az Al Dahra 2018-ban a PKB megvásárlásakor 17 ezer hektár földhöz jutott mindössze 4 700 eurós hektáronkénti áron, ami négyzetméterre átszámítva alig 55 dinárt jelentett. Már akkor sokan úgy értékelték, hogy az üzlet inkább ajándék volt, semmint piaci alapú privatizáció. A mostani visszavásárlás pedig azt mutatja, mennyire kifizetődőnek bizonyult az arab befektető számára, írja a 021 hírportál.
A Forbes Szerbia adatai szerint a stadionprojektre eddig 43,1 milliárd dinárt, vagyis több mint 368 millió eurót költöttek az állami költségvetésből. Ebből 2022-ben 25,6 milliárd, 2023-ban 17,3 milliárd, idén szeptember végéig pedig további 135,5 millió dinár ment el.
A stadion körüli földügyletek és a drasztikusan növekvő költségek ismét rávilágítanak arra, milyen átláthatatlanul és aránytalanul zajlanak a nemzeti jelentőségű projektek Szerbiában – miközben az igazi nyertesek a külföldi befektetők.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




