Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy Szerbia ellen komoly hibrid háború zajlik, és elnökként mindent megtett a béke és a stabilitás megőrzéséért.
„Beszélni akarok mindenkivel, de az erőszakot nem tudom elfogadni módszerként” – mondta. A NIS elleni szankciókkal kapcsolatban megnyugtatta a polgárokat, hogy „nem lesz kannákban árult üzemanyag”. Bízik benne, hogy sikerül megállapodásra jutni az orosz partnerekkel a NIS ügyében, és lesz elegendő áram is. Elmondása szerint esély van arra, hogy Szerbia 2030 előtt EU-tag legyen.
Vučić az RTS csütörtök esti műsorában azt állította, hogy a régióban a szerb gazdaság növekedett a leggyorsabban az elmúlt időszakban, illetve hogy Szerbia vonzotta be a legtöbb – hazai és külföldi – befektetést egyaránt.
„Büszke vagyok arra, ami történt, bármi is történjék – arra, hogy az én időm alatt épült a legtöbb kilométer autópálya az elmúlt 65 évhez képest. Modern vasutak, kórházak, klinikai központok, egészségházak épültek” – hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy Szerbiában először jöttek létre tudományos és technológiai parkok, és „sikerült megváltoztatni az ország arculatát”.
Reagált a kritikákra is, miszerint az infrastrukturális projekteket külföldi, főként kínai cégek végzik, és ezekhez hitelt vesznek fel.
„Azokat a kínai cégeket mi fizetjük, a mi pénzünkből. Mindig keressük a legkedvezőbb finanszírozást. Amikor lakáshitelt vesznek fel, nem a bank fizeti azt ki önöknek, hanem önök a saját pénzükből. Ugyanígy van ez az állammal is – az állam mindent rendesen és szabályosan fizet” – mondta Vučić.
„Megváltozott Szerbia arculata, és ezt már senki sem tudja megállítani. Akármit is csinálnak, ilyen energiája és elhivatottsága kevés embernek volt Szerbia történetében. Folytatni fogjuk, és az év végéig előállunk egy 2035-ig tartó programmal és tervvel” – jelentette ki Vučić.
A jövőbeli politikai szerepvállalásáról azt mondta, hogy nem fog újra indulni az elnöki posztért, mivel ezt az alkotmány nem teszi lehetővé.
Arra a kérdésre, hogy a jövőjét a politikában vagy a kosárlabdában látja-e, Vučić azt válaszolta: „a kosárlabdát teljesen elhanyagoltam”.
Vučić kijelentette, hogy büszke a 2017 óta eltelt elnöki ciklusai eredményeire és az elmúlt évek során elvégzett munkára. Meggyőződése, hogy az állam erős és stabil, annak ellenére, hogy különféle kísérletek történnek a politikai rendszer megingatására.
„Tudom, hogy különböző kísérletek zajlanak a hatalom elragadására Szerbiában. Tudják, hogy választásokon és a népakarat révén nem tudják megszerezni, ezért egyetlen módszer marad számukra, de én attól sem félek” – magyarázta Vučić.
A gazdasági eredményekről szólva kiemelte, hogy Szerbia ma teljesen más ország, mint tíz évvel ezelőtt.
„Ha megnézzük az eredményeket, Szerbia más ország lett. Az átlagfizetés 329 euró volt, most decemberre 1.000 euró lesz” – hangsúlyozta.
Emlékeztetett arra is, hogy amikor 2014-ben miniszterelnök lett, az államadósság a GDP 79%-át tette ki, míg ma ez 43%.
„Szerbia a legkevésbé eladósodott országok közé tartozik Európában. Sokkal jobban áll ilyen téren, mint a legfejlettebb európai országok” – mondta Vučić, hozzátéve, hogy az ország először szerzett befektetési hitelminősítést.
Az elnök kijelentette, hogy biztosan 2026-ban tartják meg a választásokat, és nem 2027-ben, hogy „eleget tegyenek azoknak, akik másként gondolkodnak – a blokádot folytatóknak, az ellenzéknek”. Azt mondta, az elnöki ciklusa végéig a választások áprilisban vagy decemberben is lehetnek, de mindenképpen a törvényes határidő előtt.
Vučić hangsúlyozta, hogy nem tudna választani Putyin és Trump között, de mindig azt fogja tenni, ami Szerbia fejlődéséhez szükséges. Szerbia már nem az olcsó munkaerejű ország – tette hozzá –, a legnagyobb erőt a szerbiai nőkben látja, akik megőrizték a békét és stabilitást.
Az államfő szerint van esély, hogy Szerbia 2030 előtt csatlakozzon az Európai Unióhoz, de hozzátette: „nem tudom elfogadni Koszovó függetlenségét”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az EU Szerbia legnagyobb befektetője, és a legjobb életminőséget biztosító térség, amelyhez Szerbia tartozik.
Hangsúlyozta, hogy Szerbia az európai úton halad, ezt Putyinnak is nyíltan elmondta, ugyanakkor baráti kapcsolatokat kíván fenntartani Oroszországgal is. Elmondta, hogy hosszú távon gondolkodik az energetikai biztonságról, nem csak a mostani tél átvészeléséről.
A NIS elleni szankciókkal kapcsolatban biztosította a polgárokat, hogy nem lesz üzemanyaghiány. Szerbiának elegendő áramellátása lesz, és az ország mindent megtesz azért, hogy megőrizze az energiafüggetlenséget. Megemlítette a MOL-lal való megállapodást is. Mint fogalmazott: a MOL a legnagyobb éves importőr Szerbiában, ezt követi a Lukoil, míg mindenki más a NIS-től vásárol. Az Orbán Viktorral folytatott találkozó kapcsán elmondta: megállapodtak arról, hogy a MOL jelentősen nagyobb mennyiségeket fog importálni, ám ezután leégett a MOL legnagyobb finomítója.
Kiemelte, hogy most az a kérdés, hogy a magyaroknak lesz-e elegendő készletük mások számára is, nemcsak maguknak, de biztos benne, hogy ha lehetséges, akkor Szerbiának is juttatnak.
„A finomító akár 15-20 napig is állhat. Ezt követően még egy hónapra lesz szükség, hogy újra működni kezdjen. Ez hatással lesz a növekedési rátánkra. Hatással lesz a GDP-re, a fizetésekre, a nyugdíjakra” – mondta a szerb elnök, majd hozzátette, hogy éppen ezért kell odafigyelni arra, hogy biztosítsuk magunkat.
A gázimporttal kapcsolatban kiemelte, hogy az oroszok megbízható partnerek, de nem érti a „játékot a gázmegállapodás aláírása körül”, hozzátéve, hogy ez talán összefügg az olajkérdéssel. Rámutatott, hogy könnyű azt mondani, hogy Szerbia majd mástól fog gázt importálni, de ez nem olyan egyszerű.
„Építünk egy kőolajvezetéket Magyarország felé, hogy a Barátság vezetéken keresztül is kaphassunk olajat Magyarországról, ne csak a JANAF-on keresztül. Ugyanez igaz a gázra is: interkonnektort kell építenünk Románia és Észak-Macedónia felé” – magyarázta Vučić.
Az elmúlt időszak erőszakos eseményeivel kapcsolatban kijelentette, hogy világos felvételek és tanúk is igazolják, mi történt a parlament előtt. Úgy véli, hibrid háború zajlik Szerbia ellen, és az ellenzék részéről folyamatos nyomásgyakorlás és manipuláció történik.
Egy korábbi közlekedési incidens kapcsán, amelyben egy lány autójával elütött egy tüntetőt, azt mondta: a lánynak tönkretették az életét, és szerinte nem követett el semmi törvénybe ütközőt. Kijelentette, hogy elutasítja az „utca hatalmát”, amely szerinte megpróbál befolyást gyakorolni az igazságszolgáltatásra.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




