Szerbia
Goran Vesićet ma hallgatják ki gyanúsítottként
Betűméret:             

Goran Vesić korábbi építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter hétfőn reggel megérkezett a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségre, ahol ma fogják kihallgatni a az Újvidék és a magyar határ közötti vasútvonal építése során elkövetett korrupciós bűncselekmények ügyében.
Vesićnek most először kell vallomást tennie az ügyész előtt abban a nyomozásban, amely az Újvidék–magyar határ közötti vasútvonal felújításával kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja, és amelynek keretében a újvidéki vasútállomás is megújult.

A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség nyomozást indított Goran Vesić, Tomislav Momirović volt miniszterek és további 12 személy ellen, mivel felmerült a gyanú, hogy 115 millió dollárral károsították meg a költségvetést az Újvidék–Kelebia vasútvonal rekonstrukciója során, amely magában foglalta az újvidéki vasútállomás épületének felújítását is.

Az ügyészség által elrendelt nagyszabású letartóztatási akció során, amelyre idén augusztus 1-jén került sor, Vesićet nem tartóztatták le, mert a letartóztatást megelőző napon kórházba került rossz egészségi állapota miatt, emlékeztet a Tanjug.

Noha azonnal elrendelték az előzetes letartóztatását – amit később enyhébb intézkedésre, házi őrizetre változtattak kötelező elektronikus felügyelettel –, Vesić október közepéig kórházi kezelés alatt állt.

Szerbiában ma változékony idő várható, napsütéses és felhős időszakok váltakoznak, esőre vagy rövid záporokra főként a hegyvidéki területeken lehet számítani – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge és mérsékelt, időnként erős északnyugati szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és...
2026. MÁJUS 21.
[ 8:36 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a beszélgetés középpontjában pedig a kétoldalú kapcsolatok, Szerbia és Ukrajna európai integrációs folyamata, valamint a gazdasági együttműködés fejlesztése állt. Vučić közölte, hogy szó esett egy esetleges szerb–ukrán...
2026. MÁJUS 20.
[ 18:23 ]
A szerb parlament elfogadta a választási törvények módosításait, amelyek az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ajánlásai alapján több újdonságot is bevezetnek a választási folyamatban. A módosítások érintik a parlamenti és helyhatósági választásokról, a köztársasági elnök...
2026. MÁJUS 20.
[ 16:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó