Szerbia
Helyhatósági választások három szerbiai községben: Győztek a haladók, de az ellenzék is elégedett lehet
Betűméret:             

Vasárnap három szerbiai községban tartottak helyhatósági választásokat. Negotinban, Szécsányban és Mionicán is a szavazatok összeszámlálása után az eredmények azt mutatták, a Szerb Haladó Párt mindhárom községben győzött

A Negotinban, Szécsányban és Mionicán megrendezett vasárnapi választásokon a Szerb Haladó Párt (SNS) mindhárom önkormányzatban győzelmet aratott, miközben a napot incidensek, a rendőrség közömbössége és a lakosság magas részvételi arány jellemezte.

"A tegnapi helyhatósági választások három kis szerbiai községben – Negotinban, Mionicában és Szécsányban – megmutatták, hogy szabad és tisztességes választásokra aligha lehet számítani Szerbiában", írja az osztrák közszolgálati ORF. Mionicában, egy alig több mint 1500 lakosú településen, a CRTA nem kormányzati választási megfigyelő szervezet úgy döntött, hogy felfüggeszti a további választási megfigyeléseket, miután munkatársait fiatal férfiak támadták meg, a közelben tartózkodó rendőrség pedig nem volt hajlandó beavatkozni, jegyzi meg a portál. A hatalmi párt és az ellenzék, a tiltakozó diákok képviselői most ujjal mutogatnak egymásra. Vučić szerb elnök szerint az ellenzék terrorizálta a lakosságot és hasonló hangnemben nyilatkozott Ana Brnabić házelnök is.

A választások eredményeinek jelentőségéről Đorđe Vukadinović politikai elemző és a Nova srpska politička misao portál szerkesztője beszélt az Euronews Szerbiának.

Vukadinović szerint az eredmények értékelése nézőpont kérdése – akár félig teli, akár félig üres pohárként is értelmezhető.

Arra a kérdésre, ki lehet a legelégedettebb, Vukadinović úgy véli, hogy ez minden bizonnyal Rasim Ljajić.

„A legnagyobb elégedettséget Rasim Ljajić érezheti, őt érte a legnagyobb meglepetés is, hiszen ő az, akire senki sem számított, mégis sikerült helyet találnia a politikai térben a hatalom és az ellenzék közötti erős polarizációban” – mondta.

Hozzátette, hogy az eredmények körvonalazódása után minden szereplő elégedetten nyilatkozott: az SNS és a hatalom azért, mert győzött, az ellenzék azért, mert jó eredményt ért el,

de az összes közül Ljajić lehet a legelégedettebb, különösen a mioniciai szavazás után.

Vukadinović szerint senki sem kételkedett abban, hogy a kormánypárt „triplázik”, ezért a szécsányi választások időzítésének célja is valószínűleg az volt, hogy növeljék a győzelem nagyságáról és erejéről kialakult benyomást.

Ugyanakkor rámutatott, hogy a kormányzó koalíció jelentős visszaesést ért el a korábbi – 80% feletti – eredményeihez képest.

A közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy egyik település sem reprezentatív, és az eredményeik összességükben sem tekinthetők annak.

A szerb parlament elfogadta a választási törvények módosításait, amelyek az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ajánlásai alapján több újdonságot is bevezetnek a választási folyamatban. A módosítások érintik a parlamenti és helyhatósági választásokról, a köztársasági elnök...
2026. MÁJUS 20.
[ 16:01 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy részt vesz a június elején Tivatban megrendezendő EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón. Elmondása szerint azután döntött így, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A szerb államfő azt is közölte, hogy a délután folyamán...
2026. MÁJUS 20.
[ 14:24 ]
Negyvennyolc órás rendőrségi őrizetet rendeltek el az ellen az öt szerb nemzetiségű egészségügyi és oktatási intézményvezető ellen, akiket kedden tartóztattak le Gračanicában – erősítette meg Nebojša Boričić ügyvéd, a letartóztatottak egyikének, Boban Petrovićnak, a sušicai elektrotechnikai iskola igazgatójának...
2026. MÁJUS 20.
[ 10:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó