Szerbia
Vučić: Nem hosszabbították meg a NIS működési engedélyét, leáll a pancsovai kőolajfinomító
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kedden kijelentette, az Egyesült Államok nem hozott döntést a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyének meghosszabbításáról.

A nemzet energiaellátási és biztonsági stabilitásáért felelős testületekkel és személyekkel tartott megbeszélés után Vučić újságíróknak elmondta, hogy csalódott és meglepett az amerikai álláspont miatt, mert szerinte nem világos, hogy az USA mit nyer ezzel.

Azt is közölte, hogy az orosz fél nem akarja eladni a NIS-ben lévő részesedését.

„Nem pénzről van szó, hanem politikáról. Ez az ő joguk, ők a tulajdonosok. Nekünk ez komoly gondokat okoz, de az amerikaiakat semmi más nem érdekli a saját geopolitikai érdekeiken túl. Itt sem nagy pénzről beszélünk. Jelenleg csak Szerbia szenved, hogy mi lesz tovább, majd meglátjuk” – mondta Vučić.

Hozzátette, Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter még ma értesíti a NIS-t arról, hogy semmi jele annak, hogy az USA megadná az engedélyt a pancsovai finomító további működésére, ami egyúttal azt is jelenti, hogy le kell állítani a finomítót.

„Hogy ezt ma, holnap vagy holnapután teszik-e meg, az az ő döntésük. Biztos, hogy gyorsan meg fog történni, mivel a finomító készenléti üzzemmódban tartása naponta 370.000 eurós veszteséget okoz nekik”, mutatott rá a szerb elnök.

Vučić elmondta továbbá, hogy Szerbia jóváhagyta a finomító bezárását, és nem akarja „hamis jó hírekkel” félrevezetni orosz partnereit.

A szerb fél tegnap este fontos megbeszéléseket folytatott amerikai tisztségviselőkkel, ám Vučić szerint nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy hamarosan változás várható.

A NIS fizetési forgalmát az állam biztosítja a hét végéig

Vučić bejelentette, hogy az állam – saját kockázatára – a hét végéig biztosítani fogja a NIS pénzforgalmát, még akkor is, ha emiatt a jegybank és a kereskedelmi bankok is amerikai szankciók alá kerülhetnek. „A NIS-nek elegendő ideje lesz kifizetni a béreket, a beszállítókat, és felkészíteni a dolgozóit arra, ami következik. Ezután napról napra mérlegelni fogjuk a helyzetet”, hangsúlyozta.

Az állami tartalékokból minden benzinkúthálózat kap üzemanyagot – kivéve a NIS-t.

A kerozinellátás teljesen zavartalan lesz, a légi közlekedés működése nincs veszélyben.

Az állami készletekben több mint 200.000 tonna dízel van

Vučić szerint Szerbia jelentős üzemanyag-készletekkel rendelkezik. Az állami készletekből 24.400 tonna dízel van Pancsován, 20.000 tonnát tárolnak Kevevárában, 9.500 tonnát Požegában, ami össszesen 53.900 tonnát tesz ki. Emellett, mutatott rá a szerb elnök, a kötelező tartalékokban kb. 150.000 tonna dízel van, ami összesen több mint 200.000 tonna, ez pedig elegendő január végéig, bármilyen fogyasztás mellett. Mint megjegyezte, benzinből és mazutból is bőségesek a készletek.

A horvát JANAF nem engedte be a Szerbiának szánt nyersolajat

Vučić szerint a horvát állami cég, a JANAF, nem engedélyezte a Szerbiának szánt, nem a pancsovai finomító számára rendelt, hanem az állami tartalékoknak szánt nyersolaj behozatalát, annak ellenére, hogy mint mondta, Szerbia garantálta, hogy a horvát és amerikai megfigyelők jelen lehetnek, és nyomon követhetik a tárolást.

Szerbiában november 1-jétől április 1-jéig kötelező a téli gumiabroncsok használata, amennyiben az úttestet hó, jég vagy ónos csapadék miatt kialakult jégréteg borítja. A közlekedésbiztonsági törvény értelmében ilyen útviszonyok között mind a négy keréken téli guminak kell lennie. Fontos tudni, hogy száraz, hó-...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:10 ]
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke bejelentette, hogy december 13-ára rendkívüli pártközgyűlést hív össze, és Aleksandar Vučićot javasolja a párt új elnökének. Vučević a párt főbizottságának belgrádi ülésén indítványozta a rendkívüli közgyűlés összehívását, amelyen megválasztanák az SNS...
2026. OKTÓBER 31.
[ 15:49 ]
Vasárnap Szerbia 53 szavazóhelyén megismétlik az október 25-i rendkívüli parlamenti választásokat. Az érintett helyszíneken vagy megsemmisítették a szavazás eredményét, vagy nem lehetett egyértelműen megállapítani a leadott voksok számát. A megismételt szavazáson összesen 24 438 választópolgár jogosult részt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó