Szerbia
Szerb áldozata is van a svájci tűzvésznek
Betűméret:             

A svájci Crans-Montanában lévő Le Constellation bárban szilveszterkor kitört tűzben életét vesztette a 31 éves szerb állampolgár, Stefan Ivanović is, aki biztonsági őrként dolgozott a helyen. Halála előtt több vendéget is kimentett.

Szerbia svájci nagykövete, Ivan Trifunović ma kijelentette, hogy sajnos bizonyos, hogy Stefan Ivanović életét vesztette a Crans-Montanában történt diszkótűzben, és hozzátette, hogy ezt a családja is megerősítette.

„Ezt a családjától tudtuk meg, bár még mindig nincs hivatalos megerősítésünk a svájci rendőrségtől. A család DNS-vizsgálaton keresztül jutott ehhez az információhoz, és teljesen bizonyosnak tűnik, hogy sajnos elhunyt” – mondta Trifunović a Tanjugnak.

Elmondta, hogy a svájci Blick napilap arról számolt be, hogy szemtanúk szerint Ivanović többször kiment és visszament a klubba, miközben másokat próbált kimenteni.

Hozzátette, hogy úgy hitték, a fiatal férfi – akit eltűntként tartottak nyilván – a négy sérült szerb állampolgár között van, de kiderült, hogy ez nem így van.

„Most már a svájci rendőrségtől hivatalosan is megkaptuk a négy sérült személy nevét. Közülük kettőt Németországba szállítottak további kezelésre. Nagykövetségünk aktívan segít az egyik családnak a logisztikában” – mondta.

A négy sérült szerb állampolgár közül senki sincs életveszélyben.

A svájci hatóságok eddig 24 áldozat kilétét azonosították a szilveszter éjszakáján történt Crans-Montana-i bár­tűzben elhunyt 40 ember közül. A tragédia eddig azonosított legfiatalabb halottja egy 14 éves svájci lány – közölte a Wallis kantoni rendőrség vasárnap.

A rendőrségi adatok szerint az azonosított áldozatok jelentős része kiskorú. A halottak között van két 15 éves svájci lány, valamint további tíz, 16 és 18 év közötti fiatal is. Az eddig azonosított áldozatok életkora 14 és 39 év között mozog.

Az áldozatok között többségében svájci állampolgárok vannak, de olaszok, egy olasz-emirátusi kettős állampolgár, továbbá egy 18 éves román, egy 18 éves török és egy 39 éves francia állampolgár is az elhunytak között szerepel. Neveket a hatóságok nem hoztak nyilvánosságra, írja az MTI.

A bár két menedzserét gondatlanságból elkövetett emberölés, testi sértés és tűzokozás gyanújával eljárás alá vonták

Aleksandar Vučić szerb államfő holnap 11 órára összehívta a Nemzetbiztonsági Tanács rendkívüli ülését az energiahordozók világpiaci árának alakulása miatt – erősítette meg a hírt az RTS. Az ülést 11 órakor a Szerbia Palotában tartják meg, és az államfő mellett részt vesznek rajta az energetikai szektorhoz...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 19:14 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő telefonon egyeztetett Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével az energiaválság különböző területein történő közös megoldási lehetőségekről. „Fontos megbeszélést folytattam Orbán Viktor miniszterelnökkel. A mai nap az egyik legnehezebb az európai és a globális...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 12:43 ]
Zoran Anđelković, a Szerbiai Posta igazgatója kijelentette, hogy a vámnyilatkozatok díjfizetésének új, automatizált rendszere felgyorsítja a küldemények kézbesítését, mivel a külföldről érkező áruk nem vesztegelnek többé hetekig a vámon. Mint elmondta, azok a csomagok, amelyek egy adott napon megérkeznek a postára,...
2026. MÁRCIUS 19.
[ 11:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó