Szerbia
Az év eleje óta kilenc gyermek vesztette életét közlekedési balesetben Szerbiában
Betűméret:             

Az új esztendő kezdete óta kilenc gyermek halt meg közlekedési balesetben Szerbia útjain, valamennyien járművek utasai voltak, nyilatkozta hétfőn Slaviša Lakićević, a közlekedésrendészet vezetője a Politika napilapnak adott interjújában.

Lakićević bejelentette, hogy az új közlekedésbiztonsági törvény értelmében a gyermekek szabálytalan szállításáért kiszabott büntetések jelentősen szigorodni fognak. „Ez a szomorú tendencia folytatása az előző évnek, amikor a közutakon elhunyt gyermekek mindegyike utasként szenvedett halálos balesetet” – mondta. Kiemelte, hogy a szülők mindössze 60 százaléka szállítja gyermekét az előírásoknak megfelelően.

A közlekedési rendőrség vezetője hozzátette, hogy az elmúlt évben Szerbia útjain 484-en haltak meg közlekedési balesetekben, míg mintegy 18.500-an megsérültek – közülük 3.500-an súlyosan. Az áldozatok száma 21-gyel volt alacsonyabb, mint az előző évben.

Lakićević hangsúlyozta, hogy a közlekedési rendőrség évente közel másfél millió közlekedési szabálysértést tár fel. „A forgalomellenőrzési tevékenységeink elsősorban azokra a szabálysértésekre irányulnak, amelyek leginkább hozzájárulnak a közlekedési balesetek bekövetkeztéhez és azok súlyos következményeihez. Ilyenek például a gyorshajtás, az alkohol vagy kábítószer hatása alatti vezetés, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztása” – magyarázta Lakićević.

Szerbiában ma túlnyomórészt napos és kissé melegebb idő várható, kevés, helyenként mérsékelt felhőzettel. A hőmérséklet 5 és 25 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Szerbia déli és keleti részén mérsékelten felhős idő lesz, délelőtt és a nap közepén helyenként gyenge,...
2026. MÁJUS 20.
[ 7:40 ]
Újabb 54 kérelmet hagytak jóvá az első ingatlan megvásárlását segítő állami támogatási programban, összesen csaknem 900 ezer euró értékben – közölte a családügyi és demográfiai minisztérium. A támogatásra azok az anyák jogosultak, akik gyermekük születése után először szereznek lakást vagy házat saját...
2026. MÁJUS 19.
[ 7:44 ]
A telkekre, beépítési feltételekre és illetékes intézményekre vonatkozó legfontosabb információkat egyetlen digitális felületen tenné elérhetővé az Okos parcella elnevezésű rendszer. A Köztársasági Geodéziai Intézet Kruševacon mutatta be a platformot, amelyhez több mint 75 szerbiai önkormányzat csatlakozott. Okos...
2026. MÁJUS 18.
[ 20:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó