Ljubiša Pejičić, a Srbijavoz megbízott igazgatója kijelentette, hogy a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal forgalomba helyezése február 20. és március 15. között várható.
Elmondása szerint ezen a szakaszon naponta nyolc vonatpár közlekedik majd, amelyek közül kettő közvetlenül Bécsbe indul.
„A pontos dátumot még nem tudjuk, de mindenképpen arra számítunk, hogy február 20. és március 15. között megtörténik a megnyitás. Amint megállapodás születik a magyar partnerekkel és mindkét ország illetékes állami szerveivel, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot” – mondta Pejičić.
Kiemelte, hogy a Belgrád–Budapest vonalon a magyar vasúti szolgáltató is közlekedni fog.
„Két járat Bécsbe közlekedik majd, egy pedig Budapestre. Ezeket a magyar kollégák üzemeltetik” – tette hozzá Pejičić.
Elmondta továbbá, hogy a Belgrád–Szabadka között jelenleg használt három Sólyom (Soko) vonat mellett Kínából öt új szerelvényt szereztek be, amelyek Budapestig közlekednek majd. Mint mondta, az utóbbi időszakban intenzív képzés zajlik mind a szerb, mind a magyar mozdonyvezetők számára.
A határellenőrzés kapcsán Pejičić elmondta, hogy Szerbia és Magyarország álláspontja szerint az ellenőrzési eljárásokat egyetlen határállomáson végzik el.
„Erre a kelebiai állomást jelölték ki. Az utasoknak nem kell elhagyniuk a vonatot, a fedélzeten maradnak, az ellenőrzés pedig mintegy 30 percig tart majd” – közölte.
Hozzátette, hogy ez nem befolyásolja a Belgrád–Szabadka közötti menetrendet.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




