Nem minden pedagógus utasítja el automatikusan azt az elképzelést, hogy a tanórák időtartama a jelenlegi 45 percről rövidebb legyen. Bár a közéletben főként a kritikák kaptak nagyobb hangsúlyt Dejan Vuka Stanković oktatási miniszter 30 perces órákról szóló felvetése kapcsán, akadnak olyan tanárok is, akik árnyaltabban közelítenek a kérdéshez.

Közéjük tartozik Maja Radović, egy belgrádi általános iskola szerbtanára, aki a N1 hírportálnak adott interjúban hangsúlyozta: az órák rövidítése önmagában nem megoldás, legfeljebb egy átfogó oktatási reform utolsó lépése lehet.

Radović szerint a tanári közösségekben már jóval korábban felmerült az órák időtartamának csökkentése, még azelőtt, hogy a miniszter nyilvánosan beszélt volna róla. Ő maga egy fokozatos átmenetet tartana észszerűnek: első lépésként 35 perces tanórákat, folyamatos visszajelzések és tapasztalatértékelés mellett. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy ez ne járjon sem a tanulók óraszámának növelésével, sem a pedagógusok terhelésének emelésével. Mint fogalmazott, az oktatás nem redukálható pusztán percekre – a változtatás csak akkor lehet értelmes, ha vele párhuzamosan a tantervek is átalakulnak.

A tanárnő tapasztalatai szerint a jelenlegi rendszer túlterheli a diákokat: hosszú órákat töltenek mozdulatlanul, szétszórt figyelemmel, különösen a kétváltásos iskolákban, ahol a délutános tanulók alig jutnak valódi közös és minőségi időhöz családjukkal vagy kortársaikkal. Radović a múlt tanévre is hivatkozik, amikor a sztrájkok és tanítási szünetek miatt rövidebb órák zajlottak. Szerinte ez éles próba volt: a diákok koncentráltabbak lettek, a tanárok és a tanulók egyaránt intenzívebben használták ki az időt. Úgy véli, a tíz perccel rövidebb óra önmagában nem hozna látványos változást, különösen azoknál a tantárgyaknál, amelyek csak heti egy-két alkalommal szerepelnek az órarendben.

Radović hangsúlyozza: az igazi kulcs a tananyag átgondolása. A jelenlegi tantervek szerinte túlzsúfoltak, miközben kevés idő jut gyakorlásra és elmélyítésre. Példaként említi az irodalomtanítást, ahol kevesebb szöveggel, de alaposabb feldolgozással hatékonyabban lehetne dolgozni, akár több nyelvtani ismeretet is beépítve egyetlen mű elemzésébe. Mint mondja, ez nem visszalépés lenne a múltba, hanem tudatos váltás: miközben a nyelvtani tananyag ma jóval bővebb, a gyakorlásra szánt órák száma csökkent. Szerinte valódi reform csak akkor képzelhető el, ha az órarövidítés a tanítás minőségének javítását szolgálja, nem pedig adminisztratív megoldásként jelenik meg.