Szerbia
25 év alatt megfeleződött a bűncselekmények száma Szerbiában
Betűméret:             

Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma Szerbiában, míg 2001-ben 123.490 bűncselekményt regisztráltak, addig 2025-ben ez a szám 64.707 volt, ami azt jelenti, hogy mintegy 50 százalékos csökkenésről van szó - közölte hétfőn Ivica Dačić szerb belügyminiszter a belgrádi Pink televíziónak nyilatkozva.

Kiemelte, hogy az erőszakos bűncselekmények terén is jelentős visszaesés tapasztalható. 2001-ben 215 emberölést és minősített emberölést jegyeztek fel, míg 2025-ben 64-et. Emberölési kísérletből és minősített emberölési kísérletből 2001-ben 202, 2025-ben pedig 116 eset történt. A nemi erőszak bejelentett eseteinek száma ugyanebben az időszakban 117-ről 53-ra csökkent.

A belügyminiszter adatai szerint a vagyon elleni bűncselekmények száma 2001-ben 24 835, 2025-ben pedig 13 326 volt. A rablások száma 3140-ről 645-re esett vissza, míg az élet elleni bűncselekmények száma 2003-ban 58, 2025-ben pedig 29 volt.

Ivica Dačić hangsúlyozta: a súlyos bűncselekmények terén tapasztalható különbségek "rendkívül jelentősek".

A kábítószer-ellenes fellépéssel kapcsolatban viszont elmondta, hogy míg 2000 és 2021 között évente 1,5-1,9 tonna drogot foglaltak le, addig a múlt évben ez a mennyiség elérte a 6,3 tonnát.

Ma borult, hideg és szeles idő várható, a legtöbb helyen havas esőre és hóra lehet számítani. Északkelet-Európa felől kissé hidegebb levegő érkezik térségünkbe. A dél-adriai ciklon által hozott nedvességgel együtt ez azt eredményezi, hogy ma az ország nagy részén havas eső és havazás várható. A nap folyamán...
2026. FEBRUÁR 1.
[ 8:53 ]
A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását szakmailag indokoltnak tartja Aleksandar Radić katonai elemző, ugyanakkor élesen bírálja a jelenlegi szerbiai vezetést, amely szerinte alkalmatlan egy ilyen horderejű reform végrehajtására. Radić az N1-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: a probléma nem magával a sorkatonaság...
2026. JANUÁR 31.
[ 13:20 ]
A fuvarozók kedvezően fogadták az Európai Bizottság javaslatát, amely által elektronikus vízumok bevezetésével enyhítenék a hivatásos gépjárművezetők schengeni tartózkodására vonatkozó korlátozásokat – közölte Neđo Mandić, a Nemzetközi Szállítmányozók Üzleti Egyesületének elnöke. Az uniós vízumstratégia...
2026. JANUÁR 31.
[ 13:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó