Szerbia
Vučić: Szerbia már idén megkezdheti a humanoid robotok gyártását
Betűméret:             

Szerbia már az idei évben elindíthatja a humanoid robotok gyártását – jelentette ki Aleksandar Vučić hétfőn, miután találkozott a kínai Minth Group és az AGIBOT Innovation képviselőivel.

A megbeszélésre azt követően került sor, hogy az államfő részt vett a humanoid robotok bemutatóján a belgrádi Kínai Kulturális Központban. Vučić szerint a projekt megvalósításához jelentős felkészítésre és ipari kapacitások kiépítésére van szükség. „Ez a robot emberhez hasonló lesz, de rengeteg tréning kell hozzá, és gyárakat kell építeni. Mintegy százmillió eurós beruházásról beszélünk, amelyben kínai partnerek és Szerbia közösen vesznek részt” – fogalmazott.

Bejelentette azt is, hogy már holnaptól munkacsoport alakul, amelynek feladata a projekt előkészítése és végigvitele. Az elnök egyúttal arról beszélt, hogy a következő szerbiai katonai szemlén „fegyverzettel ellátott robotok ezrei” is megjelenhetnek, a nemzetbiztonság további erősítése érdekében. Hozzátette: e terv megvalósításához Hszi Csin-ping kínai elnök támogatását is kéri, bízva abban, hogy Kína Szerbia barátjaként segítséget nyújt.

Az AGIBOT Innovation a humanoid robotika és a mesterséges intelligencia fejlesztésére és gyártására specializálódott technológiai vállalat, míg a Minth Group Szerbiában két autóipari üzemet működtet – Loznicában és Šabacon, az ország nyugati részén. Szerbia a mesterséges intelligencia területén Kínával együttműködve, az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében fejleszt projekteket.

A Oxford Insights és a kanadai International Development Research Centre által összeállított Mesterséges Intelligencia Készenléti Index szerint Szerbia az 57. helyen áll a 193 vizsgált ország között. A rangsort az Egyesült Államok, Szingapúr, az Egyesült Királyság, Finnország, Kanada és Franciaország vezeti.

Jogszabályi szinten a mesterséges intelligencia szerbiai alkalmazása még nem rendezett. Mindeddig csupán etikai iránymutatásokat fogadtak el a megbízható és felelős MI fejlesztésére és használatára, ezek betartása azonban jelenleg nem kötelező.

Impozáns eredményeket ért el a Szerbiában beruházást tervező sanghaji AGIBOT Innovation

Az AGIBOT Innovation, a Sanghajban működő kínai technológiai vállalat, amely humanoid robotok gyártásának megkezdését tervezi Szerbiában, az elmúlt egy évben számos figyelemre méltó technológiai és üzleti sikert könyvelhetett el. Ezek az eredmények jól mutatják, hogy a robotika egyre inkább kilép a kutatólaborok világából, és fokozatosan a mindennapi élet részévé válik.

A cég a CES 2026 technológiai kiállításon, Las Vegasban mutatta be teljes robotportfólióját, köztük az A2, X2, G2 és D1 sorozatokat. A bemutató komoly szakmai visszhangot váltott ki: az AGIBOT több rangos elismerésben részesült, köztük a vezető szakmai médiumok által odaítélt Best of CES 2026 díjakban.

Elemzők – köztük a Reuters forrásai – arra hívják fel a figyelmet, hogy az AGIBOT 2025-ben a globális humanoidrobot-piac legnagyobb gyártójának számított a leszállított eszközök darabszáma alapján. A szakértők szerint ez az eredmény nemcsak a vállalat technológiai fejlettségét, hanem piaci pozícióinak gyors erősödését is jelzi egy rendkívül versengő ágazatban.

A Belgrád–Budapest vasútvonalon a teherszállítás február végén indul, míg a személyszállítás beindítását március végéig tervezik, jelentette be ma Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. A tárcavezető az RTS-nek adott interjúban az illegálisan épült ingatlanok...
2026. FEBRUÁR 1.
[ 11:26 ]
Ma borult, hideg és szeles idő várható, a legtöbb helyen havas esőre és hóra lehet számítani. Északkelet-Európa felől kissé hidegebb levegő érkezik térségünkbe. A dél-adriai ciklon által hozott nedvességgel együtt ez azt eredményezi, hogy ma az ország nagy részén havas eső és havazás várható. A nap folyamán...
2026. FEBRUÁR 1.
[ 8:53 ]
A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását szakmailag indokoltnak tartja Aleksandar Radić katonai elemző, ugyanakkor élesen bírálja a jelenlegi szerbiai vezetést, amely szerinte alkalmatlan egy ilyen horderejű reform végrehajtására. Radić az N1-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: a probléma nem magával a sorkatonaság...
2026. JANUÁR 31.
[ 13:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó