Szerbia
A miniszter hiába várta a tiltakozó gazdákat
Új intézkedéseket ígér a minisztérium, már márciusban megkezdik a területalapú támogatások kifizetését
Betűméret:             

A tiltakozásokat és útlezárásokat szervező gazdaszervezetek nem tettek eleget a szerb kormány tárgyalásra szóló meghívásának, ahol az új, a tejpiac stabilizálását és az állattenyésztők helyzetének javítását célzó intézkedéseket mutatták volna be, közölte kedden Dragan Glamočić szerb mezőgazdasági miniszter.

A miniszter szerint a meghívót három szervezet kapta meg: a Naše Mleko, a Šajkača, valamint a Šumadija és Pomoravlje Egyesület. Mint mondta, mindhárom szervezet elutasító választ adott, és írásban kérték a tervezett intézkedések ismertetését, hogy azokról előbb egyeztethessenek.

Az Imlek visszaállítja a korábbi felvásárlási mennyiséget

Glamočić bejelentette, hogy az Imlek tejipari vállalat mától ismét a válság előtti mennyiségben vásárolja fel a tejet. Az elmúlt időszakban a felvásárlás mintegy tíz százalékkal csökkent.

A minisztérium szerint egyes vállalatok a raktáron lévő sajt egy részét is átveszik, ami enyhítheti a termelőkre nehezedő nyomást.

A miniszter azt is állította, hogy voltak gazdák, akik szívesen részt vettek volna a megbeszélésen, de tartanak más szervezetek reakciójától. "Volt, aki jelezte, hogy eljönne, de attól fél, hogy ettől támadásoknak lesz kitéve", mondta Glamočić, aki szerint a tiltakozások politikai indíttatásúak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az állam nem fog ultimátumokat elfogadni.

Két hete tartanak az útlezárások

Egyes gazdaszervezetek már két hete blokád alatt tartanak több útszakaszt az ország különböző pontjain. Követeléseik között szerepel bizonyos mezőgazdasági termékek, elsősorban a tej ideiglenes importtilalma, valamint a hazai termelés védelmét szolgáló sürgős intézkedések bevezetése.

A tejpiaci válság hónapok óta tart. A termelők szerint alacsonyak a felvásárlási árak, miközben magasak a takarmány- és energiaárak, és az importált tejtermékek tovább rontják a hazai piac helyzetét. A minisztérium ugyanakkor azt állítja, hogy egy átfogó intézkedéscsomagon dolgozik a szektor stabilizálása és a hosszú távú fenntarthatóság biztosítása érdekében.

Március 2-án indul a területalapú támogatás

A miniszter bejelentette, hogy március 2-án jelenik meg a területalapú támogatásra vonatkozó pályázati felhívás. A támogatás összege 18 ezer dinár hektáronként azon gazdák számára, akik legfeljebb 100 hektáron gazdálkodnak.

Glamočić szerint a támogatást idén először már március végéig kifizetik, és nem kell megvárni a pályázati időszak lezárását: a kérelmek beérkezésével párhuzamosan folyósítják az összegeket.

A második részletet az őszi vetés előtt fizetik ki, és az nem lesz alacsonyabb a tavalyinál – tette hozzá, cáfolva az ezzel kapcsolatos találgatásokat.

A hektáronkénti támogatásra az állam 38 milliárd dinárt különít el, ami több mint 340 millió eurónak felel meg, és egyetlen hónap alatt kerülhet a gazdaságok számlájára.

A miniszter arról is beszélt, hogy a jövő héten meghirdetik a legkedvezőbb, támogatott hiteleket: a kamatláb nulla és három százalék között mozog. A 40 év alattiak és a nők esetében egy százalékos kamatot alkalmaznak, míg a műtrágya-vásárlás esetében kamatmentes konstrukció lesz elérhető. A hitelek dináralapúak, árfolyamkockázat nélkül.

Szerbiában hétfő délután tetőzik a hőhullám: az ország nagy részén vörös riasztás van érvényben a rendkívül magas hőmérséklet miatt. A friss adatok szerint Újvidéken 15 óra körül 37 fokot, Belgrádban 38, Nagykikindán pedig 39 fokot mértek, miközben a napi maximum több helyen elérheti vagy megközelítheti a 40...
2026. JÚNIUS 29.
[ 15:48 ]
Kedden indul Szerbiában a Vezess kipihenten elnevezésű nyári közlekedésbiztonsági kampány, amelynek fő üzenete, hogy hosszabb úton kétóránként legalább 15 perces pihenőt kell tartani. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség (ABS) szerint a nyári hónapok különösen kockázatosak, mert ilyenkor nő a forgalom, több a hosszú...
2026. JÚNIUS 29.
[ 10:26 ]
Vid napján minden látszik (Sve se vidi na Vidovdan) elnevezéssel tartottak ma Kraljevóban több helyszínen megmozdulást, amelyet a tiltakozó egyetemisták hívtak össze. Az N1 tudósítása szerint a rendezvény fő üzenete, hogy "közeledik a Szerb Haladó Párt uralkodásának vége, az egyetemisták győzni fognak". A...
2026. JÚNIUS 28.
[ 20:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó