Szerbia
A legmagasabb állami tiszteletadással fogadták Vučićot Kazahsztánban
Betűméret:             

Aleksandar Vučić kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Kazahsztánba, ahol Asztanában a legmagasabb állami tiszteletadás mellett fogadták. A szerb államfőt a repülőtéren Olzsasz Bektenov miniszterelnök és Zsenisz Kaszim­bek polgármester köszöntötte.

Vučić az Instagramon megköszönte a szívélyes fogadtatást, és jelezte: találkozik „Szerbia nagy barátjával”, Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev kazah elnökkel, akivel a két ország számára fontos kérdésekről tárgyal.

A látogatás során Vučić megbeszélést folytat Tokajev elnökkel és Bektenov miniszterelnökkel, valamint tíz együttműködési memorandum aláírására kerül sor az egészségügy, az igazságszolgáltatás, a kultúra, a tudomány és az IT területén. Elfogadják továbbá a két államfő közös nyilatkozatát is.

A szerb elnök megkapja az Arany Sas Érdemrendet, a Kazah Köztársaság legmagasabb állami kitüntetését. Tokajev elnök este saját otthonában látja vendégül Vučićot, ami különleges gesztusnak számít.

Bektenov: Szerbia megbízható partner a Balkánon

Bektenov hangsúlyozta a két ország baráti kapcsolatait és partneri együttműködését, kiemelve, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom 2025-ben 7,6 százalékkal nőtt, és meghaladta a 107 millió dollárt.

Mint mondta, Szerbia Kazahsztán közeli és megbízható partnere a Balkán-félszigeten, a kapcsolatok pedig kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapulnak. A hivatalos látogatás keretében magas szintű tárgyalásokat terveznek a politikai párbeszéd erősítéséről, a gazdasági kapcsolatok bővítéséről és a kulturális együttműködésről.

A szerb delegáció tagja többek között Jagoda Lazarević kereskedelmi miniszter, Nenad Popović tárca nélküli miniszter és Mihailo Jovanović, az e-közigazgatási és IT-iroda igazgatója. A szerb elnök repülőgépét Kazahsztán légterében három SU–30-as vadászgép kísérte.

A két ország diplomáciai kapcsolatai 1996. december 10-én jöttek létre. Azóta hat magas szintű államfői látogatásra került sor. Fontos mérföldkő volt Tokajev 2024. november 19-i belgrádi látogatása, amely után döntések születtek az együttműködés elmélyítéséről.

A szerb Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint a két ország árucsere-forgalma 2025-ben 903,7 millió dollárt tett ki, ami 49,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Szerbia 75,7 millió dollár értékben exportált Kazahsztánba, míg az import 828 millió dollárt tett ki, jelentős kereskedelmi hiányt eredményezve. A fő exportcikkek közé tartozott a papír és karton, az alumíniumtermékek, a kenőolajok és a napraforgómag, míg az import legnagyobb részét a kőolajszármazékok adták.

A két ország között szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben, a termékek több mint 90 százaléka vámmentes. Szerbiában 36, többségi kazah tulajdonú vállalat működik, a kazah befektetések értéke 2024-ben elérte a 6,5 millió eurót.

A látogatás keretében üzleti fórumot is tartanak, amelyen 24 szerb és 96 kazah vállalat vesz részt.

Szerbia partnerséget keres bébiételek gyártásában

Szerbia érdeklődik a Kazahsztánnal közös bébiétel- és gyümölcspüré-gyártás iránt – közölte Rade Ivetić, a grockai község projektkoordinátora az Asztanában tartott kazah–szerb üzleti tanács első ülésén.

Elmondta: a 24 hektár gyümölcsössel rendelkező Grocka község termelőüzemet hozna létre bébiételek és gyümölcspürék gyártására, amelyeket a kazah piacra is exportálnának. A tárgyalások 2022 óta zajlanak a kazah nagykövetség támogatásával.

Szerb gyógyszercégek is érdeklődnek

A Kazah Invest és szerb gyógyszeripari vállalatok a kazahsztáni gyártás lokalizációjának lehetőségéről tárgyaltak az üzleti fórum keretében – közölte Madijar Szultanbek, a kazah fél képviselője.

Kazahsztán célja, hogy a hazai gyógyszergyártás aránya 50 százalékra emelkedjen az importhelyettesítési stratégia részeként. Emellett a közlekedés és a logisztika is ígéretes együttműködési terület: Kazahsztán Közép-Ázsia logisztikai központjaként fontos szárazföldi tranzitország Délkelet-Ázsia és az Európai Unió között.

Szultanbek szerint a vasúti szállítás előnye a gyorsaság: míg egy Sanghajból Szerbiába hajóval küldött konténer 35–40 nap alatt érkezik meg, addig a Kazahsztánon át vezető vasúti útvonalon legfeljebb 20 nap alatt.

Változatlan, jelenleg stabil Ivica Dačić belügyminiszter és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnökének egészségi állapota – közölte Spasoje Popević, a Tüdőgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese az intézmény előtt tartott sajtótájékoztatón. A súlyos tüdőgyulladással két nappal ezelőtt kórházba szállított...
2026. FEBRUÁR 27.
[ 8:47 ]
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke bejelentette, hogy pénteken várható a Belgrád és Budapest közötti új vasútvonal forgalomba helyezése. Vučić az RTS-nek Asztanában, a kazahsztáni kétnapos látogatása során nyilatkozva elmondta: bízik abban, hogy március végéig a személyforgalom is megindulhat a vonalon. A korábbi...
2026. FEBRUÁR 26.
[ 19:28 ]
Továbbra is súlyos és komoly Ivica Dačić belügyminiszter és a Szerbiai Szocialista Párt elnökének egészségi állapota, de jelenleg nem romlott – közölte Spasoje Popević, a Szerbiai Egyetemi Klinikai Központ Tüdőgyógyászati Klinikájának igazgatóhelyettese. A belügyminisztert tegnap kétoldali tüdőgyulladással...
2026. FEBRUÁR 26.
[ 18:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó