Szerbia
A gazdák tovább folytatják az útblokádokat
Betűméret:             

Az elégedetlen mezőgazdasági termelők ma is mintegy 80 fő- és mellékutat, valamint helyi utat zártak le Szerbia különböző pontjain – egyes helyszíneken 24 órára, máshol néhány órára.

Ezt Predrag Veljković, a Šumadija és Pomoravlje Tejtermelőinek Egyesülete tagja közölte.

Veljković az újságíróknak elmondta: a gazdák azt várják, hogy a kormány tárgyalásra hívja őket.

„Várjuk a szerb kormány meghívását egy megbeszélésre, és reméljük, hogy megértést tanúsítanak követeléseink iránt, valamint hogy senki sem fog többé sértegetni vagy megalázni bennünket, és nem mondják azt, hogy szakmát kellene váltanunk” – fogalmazott Veljković.

Hozzátette: a gazdák a 16 napja tartó tiltakozás ellenére is egységesek maradtak, és nem sikerült őket egymás ellen fordítani.

Veljković ismételten hangsúlyozta, hogy a termelők azonnali hatállyal követelik azon mezőgazdasági termékek importjának a leállítását, amelyek veszélyeztetik a hazai piacot mindaddig, amíg a meglévő készletek ki nem fogynak. Emellett védővámok és behozatali kvóták bevezetését sürgetik a tejre és a húsra.

„Minden más puszta médiaspekuláció, amellyel a nyilvánosság előtt azt próbálják bemutatni, hogy ők meg akarják oldani a követeléseinket” – mondta Veljković.

Vonják vissza a gazdák elleni szabálysértési feljelentéseket

A Szerbiai Gazdák Megmaradásáért Kezdeményezés felszólította a rendőrséget, hogy hagyjon fel a represszióval, és vonja vissza azokat a szabálysértési feljelentéseket, amelyeket azok a mezőgazdasági termelők kaptak, akik napok óta blokád alatt tartják az utakat Szerbia-szerte.

A közlemény szerint elfogadhatatlan a rendőrség ilyenfajta fellépése a mezőgazdasági egyesületek ellen, amelyek a mezőgazdaság problémáira és az illetékes minisztérium lelkiismeretlen és szakszerűtlen munkájára hívják fel a figyelmet. Az egyesület követeli, hogy a repressziót azonnal állítsák le, és minden szabálysértési feljelentést vonjanak vissza, ellenkező esetben kénytelenek lesznek tovább radikalizálni a tiltakozásokat.

Figyelmeztettek arra is, hogy a tegnap kiállított bírságok már ma megérkeztek azoknak a gazdáknak a címére, akik lezártak bizonyos útszakaszokat.

„Úgy véljük, ez a társadalom jóval rendezettebb lenne, ha a rendőrség ugyanilyen hatékonysággal a valódi feladatára összpontosítana, vagyis a bűnözők és a korrupt politikusok letartóztatására” – áll a közleményben.

Hozzátették: amennyiben a repressziót haladéktalanul nem szüntetik meg, az illetékesek a blokádok és az utcai ellenállás további kiéleződésére, valamint még szélesebb körű megmozdulásokra számíthatnak.

A Vajdaság-szerte zajló útlezárások ma is folytatódnak. A tiltakozások kedden kezdődtek a tejtermelők melletti szolidaritás jegyében, akik már több mint két hete demonstrálnak a tejpiaci problémák, valamint a mezőgazdaságot sújtó egyéb gondok miatt.

A világban egyre nehezebb és összetettebb a helyzet, ezért Szerbiának mielőbb biztosítania kell energiahordozó-tartalékait – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő Bakuban, ahol a 13. Városfejlesztési Világfórumon vett részt. Bejelentése szerint Belgrádba visszatérve már kedden vagy szerdán összeülnek az ezzel...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:17 ]
A választói névjegyzékben 1343 száz évnél idősebb személy szerepel, miközben a 2022-es népszámlálás mindössze 194 ilyen korú lakost tartott nyilván Szerbiában. Szakértők szerint a látványos eltérés nem demográfiai fordulatot, hanem módszertani különbségeket, késve frissülő adatokat és adminisztratív...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:11 ]
A szerb kormány május végéig meghosszabbította az üzemanyagokra vonatkozó ideiglenes jövedékiadó-csökkentést, de a kedvezmény mértékét 25-ről nagyjából 20 százalékra mérsékelte. Ez azt jelenti, hogy a benzin literenkénti jövedéki adója 3,6, a dízelé pedig 3,7 dinárral emelkedik az előző időszakhoz képest. A...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó